Túl az első izgalmakon, feldolgoztuk, hogy babát várunk… Ezt már csak egy hozzáértő doktorral és egy csinos kis ultrahang képpel kellett biztossá tennünk. Természetesen az én izgága természetem megkövetelte, hogy azonnal időpontot kérjek a nőgyógyásztól. Meg is történt, ha valaki valaha azt mondja nekem, hogy nagy izgalommal fogok várni egy nőgyógyászati vizsgálatot azt biztos, hogy jól kinevetem…
Másnapra kaptunk is időpontot, egész pontosan háromnegyed háromra, mi már (az akkor már) férjemmel negyed háromkor a rendelőben vártuk a sorunkat, szinte azonnal mi következtünk. Férjem is bejött a rendelőbe annak reményében, hogy láthatja leendő porontyát, na de arra nem számított, hogy a felesége felé egy óriási belső ultrahangos „izével” fognak közelíteni…Aggódva tekintettem föl rá, annak tudatában, hogy sem a rendelőt nem viseli jó,l sem pedig a vizsgálatokat, de ő csak hősiesen a monitort figyelte, amikor is szinte azonnal kirajzolódott egy nagy fekete paca, amiben meggyőződésünk volt, hogy egy kis halacska csücsül, aminek még a szíve is dobog. Csodás élmény volt, biztosan sosem felejtjük el.
Boldogan távoztunk és értesítettük a családot, hogy egy saját halacskával a pocakomban érkezünk haza :).
Pár nap elteltével kezdte érezni a család, hogy nem leszek egyszerű kismama (előtte se volt velem könnyű, na de most…) elkezdtem aggódni, hogy mi van, ha ez lesz a babával meg az, na meg amúgy is. Természetesen én már eldöntöttem hol fogok szülni (semmit sem mérlegelve), de szerencsére van nekem egy Anyukám és egy Anyósom, akik teljes egyetértésben próbálták a makacs kis természetem ellenére érvekkel alátámasztani miért is lenne jó a közeli kórházban szülni. Anyukám el is intézte, hogy megnézhessem a kórház szülészetét és beszélhessek az ismerős szülésznővel.Szuper izgi volt, bekukucskáltam az újszülöttekhez, csak ámultam mennyire picikék :), deeee ami aztán következett, megnézhettem a szülőszobákat, Anyósom szerint fal fehér lettem, de úgy is éreztem magam, mint akiben egy csepp vér se maradt. Akkor már azonnal mérlegeltem, hogy nem is olyan picikék azok a babák, mivel ki kell, hogy bújjanak valahonnan….Amint ezt mérlegeltem, kértem Gabit ( a szülésznőt) mutassa meg legyen oly kedves a császáros műtőt, megnéztem…cseppet sem lettem jobban :). Na de aztán kifele menet belestem megint a picikhez és újból elfelejtettem, hogy bizony egy gyereket meg is kell szülni, csak a „jaj,de cukik ezek a babák” emlék maradt meg bennem.
Hazamentünk és annak tudatában, melyik orvost ajánlotta Gabika, neki láttam kutakodni a doki után, mert persze nekem azonnal, de minimum másnap látnom kell ezt az orvost. Kapóra is jött, hogy másnap Ő volt az ügyeletes ultrahangos… Reggel 9 órakor én bizony már a soromat vártam a többi kismama mellett, hogy csekkoljam kivel van valójában dolgunk. Egész hamar sorra kerültem, bementem kezet ráztam a dokival és elhadartam ki vagyok és mit akarok. Ultrahangot a halacskámról, de most rögtön (na jóóó, ezt csak gondoltam 🙂 ), de megkaptam amit akartam, a kis halunk mar nem is kis hal hanem valami egész más :). Most is pozitívan távoztam és büszkén nyomtam az Apuka kezébe az újabb képet a porontyról.
Tehát így telt az első 9 hét. Holnap nagy nap lesz, 12 hetes szűrés, jövök az információkkal és az azt megelőző hetek történéseivel, addig is, ha nem olvastátok volna az első bejegyzésem akkor klikk ide: https://divatkommando.hu/category/pocakos-naplo/
