Nemrég voltam hospitálni a Gyermekek Házában. Fantasztikus volt… Differenciált oktatás… Álom, nem igaz? Pedig nem álom. Ez egy állami fenntartású intézmény, ott volt, láttam, megtapasztaltam, élveztem, ahogy a gyerekek is élvezték. Képzelj el egy osztályt, ahol nincs frontális oktatás. A tanár úgy kért csendet, hogy felemelte a kezét és mindenki elcsendesedett. Az osztályban négy fős csoportok dolgoztak együtt. Egymásnak számoltak be, nem volt feleltetés. Úgy kezdték az órát, hogy egy osztálytárs kiment és amikor visszajött kérdésekkel vezették rá Magyarország állóvíz világából egyik tóra. Bejött a kisfiú, egy-egy gyerek néhány jellemővel rávezette, harmadik mondatra már tudta, hogy melyik tóról van szó. A növényzetet úgy tanulták, hogy megnézték, szükség esetén mikroszkóppal is, négy külön csoportot alkottak a négy féle növényzethez, mindenki kapott egy-egy fajta növényt, utána mindenki visszament a saját csoportjába és ott bemutatta a növényt a többieknek. A többiek kérdeztek tőle, ő válaszolt. Eszméletlen volt. Érdekelte őket, élvezték. Tudod, mennyi ideig tartott az óra? Másfél óra volt! Egy percig sem unatkoztak. Egyetlen percig sem. Differenciálva kapták a feladatokat: a jó képességű gyermekek 3 csillagos feladatot, a gyengébben teljesítő vagy netán lassúbb ütemben haladó gyermekek 2 vagy 1 csillagosat és a hallássérült kislány (akiről azt hitték először, hogy értelmi akadályozott, aztán kiderült, hogy csak a hallásával van gond, bár kissé lassan tanul, de mindent tökéletesen megbeszéltek a tanárral kettesben) kettesben a tanárral elvonult 2-3 percre. Nagyon szoros időbeosztás volt, minden feladatra megbeszélték, hogy mennyi időre van szükségük a gyerekeknek.
A Gyermekek Háza egy olyan iskola, ahol a gyermek van a középpontban. Harmadik gyermekünk 14 hónapos Down-szindrómás pici baba, a család szeme-fénye. Vele
együtt teljes a család, ő adja a színt a napjainknak, ő az, aki játékra és mosolygásra készteti a családunkat, ő, akivel a testvérek felhőtlenül tudnak játszani úgy, hogy nem sértődik meg, örül minden közelségnek, nevet, mindennek örül, mindenre rácsodálkozik, mindent örömmel fogad. Ő az, aki nélkül mi nem lennénk azok, akik vagyunk. Ő is járhatna Gyermekek Házába, de csak egy ilyen intézmény van Budapesten. Mi mindent meg tudunk neki tanítani, csak egyet nem: hogy ő csak egy kisgyermek lehessen egy átlagos hétköznapi közegben.
Kedves Édesanya! Kérlek, hagyd, hogy te és gyermeked is megismerje ezt a napsugarat, ami körberagyog mindenkit! Kérlek, adj esélyt, hogy ránevessen gyermekedre, beragyogja gyermekedet, cserébe az én fiam megtanulja azt, hogy ő is egy kisgyermek, mint a többi több-kevesebb hibájával, tökéletlenségével és tökéletességével, ügyetlenségével és ügyességével. Adj esélyt, hogy megtapasztalja, hogy ő Matyi, a kisfiú, nem a Down-szindrómás kisbaba, akinek gyengébb izomtónusa van, aki le van maradva itt-ott, de örömmel és szeretettel fogadja mások társaságát és széles körben ragyogja be a teret. Adj esélyt, hogy a mi fiunknak is természetes közeg legyen a te gyermeked társasága, akit cserébe annyira fog szeretni, ahogy senki más, meg fogja vígasztalni őt, amikor senki más, meg fogja ölelni akkor, amikor hiányzik neki egy ölelés… Matyi vágyik rá, hogy Matyi legyen, akinek van anyukája, apukája, családja, testvére, akik szeretik és számítanak rá, hadd legyen sok barátja…
A Gyermekek Házában Matyi Matyi lehetne… Kérlek, VILÁG, adjatok esélyt neki!
Mihalik Piroska
gyógypedagógus hallgató, andragógus, 3 gyermek édesanyja
bp16.babamama.info
A teljes tartalomért Klikk ide…
