in

Zsoldosok, akik a veszélyből élnek

 Út szélén robbanó bombák, Irakban a munkába járás sem veszélytelen. Mégis vannak, akik a veszélyből élnek. Az iraki zsoldosok között egy magyar is van, ő Hódosi Zoltán. Munkaeszközük a Kalasnyikov és a golyóálló mellény, munkahelyük a világ egyik legveszélyesebb országa, feladatuk élve eljuttatni a védett személyt a célállomásra. Zoltán 34 éves. A budapesti éjszaka rosszfiúja volt évekig, amikor 10 évvel ezelőtt úgy döntött, a jó útra tér. Egy személyvédelmi tanfolyam után már Irakban dolgozott. Fél évre készült, de már 10 éve, hogy ott ragadt a bombák földjén, ahol mindennaposak a robbantások, az Iszlám Állam közvetlen közelében. A lényeg, hogy ne álljanak meg, bármi is történik. Jelenleg egy kanadai olajcégnek dolgozik. A kutatókat és a munkásokat a zsoldosok, a testőrök szállítják a helyszínre. Napi 4-500 kilométert is autóznak, olyan terepen, ahol a minden méteren a veszély leselkedhet. A nyomást sokan nem bírják, van, aki menekül Irakból.

Volt katonák, tengerészgyalogosok, vagy ejtőernyősök, főként britek. Zoltán egy nemzetközi csapatban dolgozik, nincs hadsereg, aki vigyázna rájuk, csak magukra számíthatnak. Nemrég Magyarországon járt a világ legnagyobb magánhadseregének, a BlackWaternek a vezetője, akik szintén jelen vannak Irakban. Erik Prince a Fókusznak nyilatkozott.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

A teljes tartalomért Klikk ide…

180 gyerekre főzött a Konyhafőnök Junior ezüstérmese

Nobel-békedíj átadása: a terrorizmus ellen, a palesztin önrendelkezés mellett