in

180 gyerekre főzött a Konyhafőnök Junior ezüstérmese

Ugyan nem Leni lett a junior Konyhafőnök, most mégis főnökként kellett irányítania a konyhában. Ráadásul most a három zsűritagnál is kritikusabb társaságnak főzött, ugyanis 180 gyereknek készítette el az aznapi menüt abban az iskolában, ahová ő maga is jár. A főzőműsor megpróbáltatásai után ez a feladat sem tűnt egyszerűnek. Már reggel 7 órától sürgött-forgott a hatalmas lábasok között, ezért elkélt neki a kukták segítsége, akik most nem 10 éves gyerekek, hanem konyhásnénik voltak. Az egész iskola nyomon követte Léni főzéseit a műsorban és az igazgató nő még azt is elárulta, hogy a szívük mélyén természetesen ő lett a győztes.

Az ételsor egy vitaminos tojásrántottából, borsólevesből, bolognai spagettiből és babapiskótás gyümölcssalátából állt. Amikor elkészültek a finom falatok, a farkas éhes gyerekek is megérkeztek az étkezőbe, ahol a Konyhafőnök ezüstérmese tálalta az adagokat. Sőt Léni épp spagetti szedés közben tudta meg, hogy milyen jegyet kapott az egyik órán.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

A teljes tartalomért Klikk ide…

Vasárnap indul a Havazin!

Zsoldosok, akik a veszélyből élnek