in

Szegedi Füvészkert Lótusz Napok 2021 – info, meghívó

Július 24-én és 25-én rendezik a Szegedi Füvészkert Lótusz Napok 2021-et.

XIV. alkalommal invitálunk minden kedves érdeklődőt a Lótusznapok rendezvényünkre, mellyel évről-évre a tóban megújuló indiai lótusz virágzását is ünnepeljük. Erre a két napra távol-keleti hangulatot varázsolunk a Füvészkertbe, zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézzük a kelet varázsát. Látogatóink megcsodálhatják a lótuszos tavat, mely a japán kertnek is része. A rendezvény névadó növénye, az indiai lótusz ilyenkor látható teljes pompájában. A látogatókat a lótuszos tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. A tó szigetének teaháza pedig kellemes kitekintő és pihenőhelyet kínál e különleges látvány befogadásához.

Az idei év újdonságaként Korea kultúrája és művészete is bemutatkozik a színpadon. Az érdeklődők megismerkedhetnek a tradicionális koreai zenével, tánccal és ruhaviselettel. A lótuszos tó partján mindkét nap koreai teaszertartásba is bepillantást nyerhetünk.

Az indiai kultúra rajongóinak számos színpadi produkcióval kedveskedünk: lesz mantrakoncert, fellép a Kirtan Jam, részesei lehetünk Lantos Zoltán virtuóz hegedűkoncertjének a Raga Fusion-nak. Virágh Balázs előadásában pedig a Pakhawaj tradíció elevenedik meg a színpadon. A hétvége elmaradhatatlan részei a tradicionális templomi táncok, melyek Túri Virág és a Parvati tánccsoport, valamit a Kala Sangam tánccsoport előadásában lesznek láthatóak. Báron Katalin könyvbemutatóján pedig megtudhatjuk, hogy „Tényleg ilyen India?”.

A kínai kultúra szerelmeseinek a Konfuciusz Intézet standját, a kalligráfiát, a kínai teázást, valamint a tai chi, chi kung, mediball és kung fu bemutatókat tudjuk ajánlani.

A Japán stílust a Taiko japándob együttes előadása és a do in bemutató hozza el a hétvégére. Valamint a Magyar Origami Kör jóvoltából a rózsakert ismét origami kiállításnak és kézműveskedésnek ad otthont.

A növények szerelmesei Ázsia növényvilágával a Lótusz túrán ismerkedhetnek meg, japán növényvilága pedig egy különálló séta keretében kap kitüntetett figyelmet.

Jóga-, és harcművészeti bemutatókkal, henna festéssel, kézműves vásárral is várjuk látogatóinkat.

Ismét közös jógázásra invitálunk mindenkit szombat és vasárnap reggel, hogy derűsen és frissen induljon a nap!

Vendégeinket szívesen látjuk távol-keleti viseletben! Biztatunk mindenkit, hogy pléddel, matraccal felszerelkezve érkezzen és az árnyas fák alá letelepedve élvezze a programsorozatot!”

Bővebb – Füvészkert programok 2021

The post Szegedi Füvészkert Lótusz Napok 2021 – info, meghívó appeared first on Retromuzsika.hu.

Debreceni Virágkarnevál 2021 -infok, érdekességek

Doktor Balaton 58. rész – nézd online