Az egyetlen dolog az, amivel nem tudok – illetve “fejemet a homokba dugva” nem akarok – mélyen foglalkozni, az az elmúlás. Kitartó és közben erősen röghöz kötött emberként nem tudok mit kezdeni a gyásszal, a búcsúval, azzal, hogy valaminek egyszer vége szakad.
És bár azzal a félmondattal nyugtatom magam, miszerint “valaminek a vége mindig valaminek a kezdetét jelenti”, ezt még magam sem hiszem el. Mert valaminek a vége valaminek a végét jelenti és nem kell ezt tovább cifrázni.
Az elmúlás, a valaminek a vége számomra mindig fáj és nem jó és vissza akarom csinálni. Így amikor tegnap elolvastam Müller Péter író legutóbbi, tavaly őszi üzenetét az elmúlásról, a sorai fájtak és kitaláltam, hogy mindenképp vissza szeretném pörgetni az idő kerekét.
Addig is, amíg ezen dolgozom, fogadjátok szeretettel ezeket a sorokat, mert úgy gondotam, megmutatom őket nektek:
Kedves Barátaim !
Rengeteg levelet kapok tőletek. Sokan szeretnétek találkozni, beszélgetni velem. Nehezen mondom ki Nektek, hogy sajnos ez nem lehetséges, mert ezek a beszélgetések nemcsak Nektek – nekem is roppant fontosak és hasznosak lennének. Nem tudok már beszélgetni. Elsősorban azért, mert megöregedtem.
Minden időm magamnak kell már. Úgy szeretnék elmenni, hogy ne hagyjak itt semmit – csomagolok. Ilyenkor a lélek már befelé fordul. Önmagán kell dolgoznia. És azokon a műveken, melyeket talán még megírhatok. De ez csak a kisebbik ok. A nagyobbik az, hogy számomra a BESZÉLGETÉS mindig is nagy felelősséget jelentett. Odaadtam magam, s fölvállaltam a másikat. Ez nem egyetlen alkalom. Ez több alkalom. És felelősség. És a felelősség egy életre szól. Vannak olyan ismerőseim, akikkel harminc évvel ezelőtt beszéltem, és most igazolják vissza a szavaimat. Nem tudok már úgy figyelni mint régen. Sajnos, még a családomra sem. Feleségemre, unokáimra sem. Az igazi figyelemtől hamar elfáradok. Ez az igazság. Kevés barátom van ezért. Ritkán találkozok velük. Vigyáznom kell, hogy el ne veszítsem őket. Figyelmem gyakran a saját lelkemben jár már. Ezért nem tudom már elolvasni mások művét sem. Valaha rengeteget olvastam. Ez volt a szakmám. Ma már csak azokat a könyveket és sorokat olvasom, amelyek – önző módon – a saját meditációmhoz kellenek. Igyekszem nem megöregedni – de sajnos nem megy. Csak az vigasztal, hogy ez másoknak sem igen ment.
Bocsássatok meg.
Péter
Előzmény bejegyzés: Müller Péter legszebb idézetei, amiket
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://bouvet.cafeblog.hu/2015/07/22/muller-peter-sorai-az-elmulasrol/
