in

Hogyan kezeljük a narancsbőrt?

Minden nyáron középpontba kerül a narancsbőr vagy cellulit, ami sajnos a nők 95%-át érintő probléma. Olyan bőregyenetlenség ez, ami főleg a comb és fenék tájékon alakul ki, ritkább esetekben hason, felkaron és vádlin is előfordul. A többlet kalóriaként bevitt tápanyagok cukorrá bomlanak, majd zsírként a bőr alatti sejtekben raktározódnak. Ezek a sejtek megdagadnak, ödémásodnak, és a narancs héjához hasonló bőrfelszínt hoznak létre.

Mudra Ágnes, többszörös magyar és német bajnok, világbajnoki ezüstérmes bodyfitness versenyző, az Infrasalon tulajdonosa ad tanácsot, milyen módon előzhetjük meg, illetve csökkenthetjük a már kialakult bőrhibákat.

– Kialakulásának fő okai a nem megfelelő táplálkozás és -folyadékbevitel, valamint a mozgásszegény életmód, de természetesen genetikai és hormonális okai is lehetnek. Amit még külön kiemelnék, mint kiváltó ok, az a vér- és nyirokkeringés zavara. Ez nem csak ödémához vezethet. A sejtekben nem tudnak a tápanyagok és az oxigén kicserélődni, illetve a lebontott salak- és méreganyagok, valamint a lebontott szén-dioxid nem tudnak elszállítódni – kezdte a szakember.

A narancsbőr megelőzésének, kezelésének lehetőségei:

– Mindennek az alappillére a megfelelő mennyiségű és minőségű vízfogyasztás. Az oxigénnel dúsított, alacsony ásványi anyag és nátrium tartalmú vizek gyorsítják az anyagcserét, segítik a fogyást és zsírégetést. Az INFRAAQUA oxigénnel dúsított víz alkalmas lehet arra, hogy a bélcsatorna savas, anaerob közegét, lúgos, aerob közeggé alakítsa, ezzel felszámolva a különböző kórokozókat, megtisztítva a bélfalat a lerakódott salakanyagoktól, felszabadítva a szervezet immunsejtjeinek nagyrészét. Így egészségünket is pozitívan befolyásolja.

– Erre épül a tudatos táplálkozás. Ez rendszeres étkezést kellene jelentsen, annyi kalória bevitelével, amire a szervezetnek szüksége van. Ezt úgy kapjuk meg, hogy a nyugalmi anyagcseréhez hozzáadjuk a munkavégzéshez és a testmozgáshoz szükséges kalória értékét. Amennyiben a testsúly csökkentése a cél, az egészséges és tartós fogyás érdekében ezt a kalóriaértéket csökkentsük 10%-kal. Ennél drasztikusabb kalóriamegvonás káros következményekkel járhat. Ha ezt betartjuk, mértékkel ehetünk szinte bármit, nem kell sanyargatni magunkat. Természetesen, nem mindegy, mit és mikor fogyasztunk, milyen alapanyagokat használunk. A narancsbőr és plusz kilók elkerülése érdekében a cukor, a fehér lisztből készült ételek és az alkohol fogyasztását kerüljük!

– Végül pedig a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen fegyver a narancsbőr és a túlsúly elleni harcban. Az idei évben is nagyon trendinek számítanak az infrás-vákuumos fitnesz gépek. Sikerük töretlen, hiszen rövid idő alatt nagyon látványos eredményeket érhetünk el. Nem csak fittebbek, karcsúbbak lehetünk, a fokozott izzadás révén méregtelenít is. Kedvezően hat az egészségünkre, erősíti az ereket, az immunrendszert, a szív- és keringési rendszert. Javítja a nyirokrendszer működését, csökkenti az ödémát, a lebomlott méreganyagok és zsír távozik a szervezetből, így megelőzhető vagy sikeresen kezelhető a narancsbőr. A különféle mozgásformák között – fekvőbicikli, futópad vagy elliptikus tréner – mindenki megtalálja a céljainak, edzettségi szintjének és egészségi állapotának megfelelőt.

Bővebb információ: www.infrasalon.hu

A Tiltott szerelem 139. rész magyarul videa

Adománygyűjtést és élménynapot szerveznek a súlyos beteg Farkas Ricsinek