in

Adománygyűjtést és élménynapot szerveznek a súlyos beteg Farkas Ricsinek

A súlyos és ritka betegséggel küzdő Ricsi családja számára a napi megélhetésre és a kezelésre gyűjt a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső és a Szeretetszolgálat önkéntese, Fruzsa Róbert. A 19. születésnapjára nemcsak adománnyal készülnek, hanem egy különleges élményt is szerveznek számára. Egy Mustang találkozóval lepik meg, július 25-én, vasárnap lakóhelyén, Jászberényben. Sztárvendég: Tóth Andi, énekesnő, aki első szóra igent mondott a jótékonysági eseményre. Már közel nyolcszázezer forint gyűlt össze a család számára. 

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa hét évvel ezelőtt került a jászberényi fiúval kapcsolatba, aki mindössze 15 kilogramm. Dezső a megismerkedésük óta már több alkalommal néhány napos, színes programokkal, születésnapi összejövetellel lepte meg, és gyűjtéseket szervezett számára.

Két évvel ezelőtt az összefogásnak köszönhetően rövid idő alatt összegyűlt a szükséges összeg az infúziós pumpára, amely a ritka betegséggel küzdő fiúnak létfontosságú volt.

Dezső mindig kedvesen felkarolja a gyermeket, csapatával közösen segítenek a családnak:

– Ricsi orvosai arra biztattak engem, hogy pozitív élményeket szerezzünk neki, és a kívánságait teljesítsük, hiszen ezáltal hosszabbíthatjuk az életét. A szakemberek szerint a fiú egy csoda, mert ők már rég feladták, Ricsi azonban erőteljesen küzd, és élni akar. Óriási küzdelmekkel nézett szembe ezidáig: túl van tüdő- és idegen donoros csontvelő-transzpantáción, a sok kezelés mellékhatásával pedig mindennap meg kell küzdenie – kezdte Dezső, majd elárulta, hogy évente szervez élményhétvégét számára.

– Ilyenkor felhozom több napra a fővárosba Ricsit a szüleivel együtt, két éjszakára szállást és étkezést szerzek egy szállodában a részükre. Érdekes programokkal lepem meg, meglátogatjuk Budapest fő látványosságait, de volt már rá példa, hogy a mentőszolgálat munkatársai csak az ő kedvéért helikopterrel vitték Budapest felett. Ezúttal egy Jótékonysági Mustang találkozót szervezünk Fruzsa Róbert segítségével, nagy örömünkre ismét mellénk állt Tóth Andi, énekesnő is. Már 744.000 forint gyűlt össze számukra.

Aki úgy dönt, hogy szeretné támogatni Ricsike életét, az alábbi számlaszámon megteheti:

OTP 11773353-11349000-0000000
Számla tulajdonos: Fruzsa Róbert
Közlemény: Farkas Ricsi + a felajánló neve

Hogyan kezeljük a narancsbőrt?

Július 24-én premier Simonpusztán: bemutatják a Hunyadi 1456 című történelmi lovas musicalt