A kormány visszakéri az eddig kifizetett előleget az M4-es autópálya építőitől, de az alvállalkozókat kifizetik – jelentette be Lázár János. Az Abony és Fegyvernek közötti autópálya építését idén áprilisban állíttatta le a kormány miután végleg kiderült: az Európai Unió nem ad pénzt a beruházásra. Eddig már 60 milliárdot kifizetett az állam a félbehagyott építkezésre, ebből szeretne most 22 milliárdot visszaszerezni. Arról, hogy mi lesz a beruházás sorsa, július elején tárgyal a kormány.
Munkások dolgoznak az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építkezésén. A képek még tavasszal készültek, mielőtt a kormány leállíttatta a beruházást. „Az Európai Bizottság megvonta Magyarországtól az M4-es támogatását.”
Ezt idén áprilisban jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az építkezést 2013-ban kezdték, a 110 milliárd forintra tervezett beruházásból 60 milliárdot már ki is fizettek. Lázár János most azt mondta: a szerződéseket már felmondták a fővállalkozókkal és visszakérik a kifizetett előleget is. Az alvállalkozókat viszont kifizetik.
A kormány először idén márciusban ismerte el, de az Európai Bizottság már a beruházás kezdete óta nem támogatta a projektet. A testülettől Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő kért tájékoztatást. A héten érkezett meg a válasz, ebben az állt, hogy tavaly áprilisban indokolatlannak, drágának és a környezetre ártalmasnak találták a projektet. Ezért a kormány visszavonta, átdolgozta majd újra benyújtotta a projektet, végül az Európai Bizottság márciusban jelezte: biztosan nem ad pénzt az építkezésre.
Jávor Benedek szerint a kormánynak hamarabb kellett volna gondolkoznia.
Lázár János ma azt mondta: Orbán Viktor jövő héten Szolnokra látogat és csak ezután, július 3-án tárgyal a kormány a félkész autópálya sorsáról.
A teljes adást megnézheti az RTL Moston! Kattints ide a teljes cikkért!
: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/visszakerik-az-eloleget-de-az-alvallalkozokat-kifizetik

