in

Versek erdőről, fákról

A tavasz felé közeledve egy csokorba szedtük azokat a szerzeményeket, amelyek a természeti szépségekről szólnak. Olyan gyönyörű sorokat olvashatsz, hogy szinte az erdőbe repítenek majd!

Íme a Versek erdőről, fákról összeállításunk!

Petőfi Sándor: Járnak, kelnek sokan zöld erdőben…

Járnak, kelnek sokan zöld erdőben;
Vagyon a nap épen lemenőben.
Rózsákat fest utósó sugára
Dombtetőre, lombok sudarára.

De veszik ők mindezt csekélyebbnek,
Semhogy rajta megörvendezzenek;
Párosult két vadgalamb búgása –
Ebben fakad örömök forrása.

Járok, kelek én is zöld erdőben.
Nap lementén van gyönyörüségem,
Nap lementén, nap piros sugarán,
Amint játszik a lombok sudarán.

Csak ne volna galambok búgása –
Ebben fakad bánatom forrása;
Mert ha látom szép páros voltokat,
Megsiratnom kell árva magamat.

József Attila: Ritkás erdő alatt

Ritkás erdő alatt a langy tó,
likba búvik piros bogárka,
fű biccen szürke csepp varangytól
és a szántón borong a nyárfa.

Magos muharban hasán horkol
odvas dorong, a végén gomba.
Nézi teltkeblű öreg hordó,
puha moha meg zsíros donga.

Lebeg a hosszú szél lebontva,
– késő, szép délután ez, késő –
fodraiból a levelet
fésüli zümmögő fésű.

S a köd szoptatós melle buggyan
a ráncos szoknyájú hegyek közt, –
így volt. Egy ember ült a porban
s eltűnt a kifeslő jegenyék közt.

Dsida Jenő: Törpefenyők jaja

Opálos árnyak a bérci bordán,
töprengő törpefenyők.
Úgy elfogyott az élet
idefenn!

Szürkés fehérség, csend, hideg,
az ég peremén szúró csillagok
a néha robogva, zuhanva dörgő
lavinák.

A fenyők szélsóhajokat küldenek
idegen, messzi síkokra:
Jaj nekünk, magányos fáknak,
jaj nekünk itt a tetőn!

Apáink dárdás üstöke még
a felhős egekbe döfött: –
unokáink már ki sem látszanak
a hó alól.

Várnai Zseni: Útszéli cserje

Itt is úgy van,
mint az emberi világban!
Az egyik fa már szinte égig ér,
a másik törpe, fanyar bogyókat érlel,
s azt tartják róla, hogy
semmit sem ér.

Tűzre se jó,
mert göbecses az ága,
ő tudja jól
s szerényen meglapul
az útszélen, hol szelek vitorláznak,
de az ég napja rásüt
vigaszul.

A pillék és a méhek látogatják
mert a virága csupa, csupa
méz…
körülzsongják s egymásnak
hírül adják:
– Ez egy jó fácska,
másfelé ne nézz!

Ő meg irul-pirul nagy örömében
és kivirul,
már szebb, mint aki szép,
fanyar bogyója
sötétvörösre érik,
a darazsak is döngik jó hirét.

Kis törpe fácska,
te csak ragyogj a fényben,
s birkózz, mikor a jégvihar
dühöng,
mikor tölgyek és jegenyék
meghasadnak,
téged ölel és megvéd az anyaföld…
Belőle lettél,
kicsinynek születtél
szélfútta magból, mint a
végtelen
változat itt a létező világban,
mint az örök törvények szerinti
Értelem!

Juhász Gyula: Áldás a fenyőkre

Mikor tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt, mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.

De lám, itt a tél is! Madár, virág hol van ?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hírdetői örök szerelemnek.

Osvát Erzsébet: Diófácska

Kertem egyik kedvenc fája
szép, fiatal diófa.
És ennek a diófának
termett kilenc diója.

Esőmosta, napragyogta
egyforma zöld ruhájuk.
A diófa dédelgette,
büszke is volt reájuk.

Nőttek, nőttek, növögettek,
fényesedtek a diók.
Gyönyörködött bennük a kert:
a fák, füvek, víg rigók.

Nemes Nagy Ágnes: Akácfa

Akácfa, akácfa,
sárga lombot hullató.
Kezemre, kezemre
mintha hullna sárga hó.

Mintha hullna sárga hó,
csakhogy el nem olvadó,
járdaszélen nagy kupacban
színaranyként csillogó.

Hogyha belegázolok,
hogy zizeg és hogy ropog!
Mit csinálsz te? – kérdik.
Járok, járok sárga hóban,
színaranyban térdig.

The post Versek erdőről, fákról appeared first on Meglepetesvers.hu.

Humoros versek ismert költőktől

Duna versek – 4 Dunáról szóló költemény