in

Toroczkai pártalapítványa 17 milliót kapott a Jobbiktól

Három év alatt majdnem 17 millió forint ment a Jobbik pártalapítványától Ásotthalomnak. A település polgármestere az a Toroczkai László, aki megalapította a Hatvannégy vármegye ifjúsági mozgalmat és 2006-ban a tévé székház ostromát vezette. A Jobbik a párt állami támogatásából például az ásotthalmi Turul szoborra és Rózsa Sándor emlékműre költött, de ők finanszírozzák a település ingyenes lapját is. A Jobbik szerint Toroczkai múltja nem számít, a pártalapítványnak pedig épp a kulturális és nemzetmegőrző programokat kell támogatnia.

Turul szobor figyeli a magyar-szerb határt Ásotthalomnál. Felavatásán a Jobbik elnöke, Vona Gábor is beszédet mondott. A pártalapítvány pénzéből csaknem öt és fél millió forintot adtak a szoborra. A Gyarapodó Magyarországért Alapítvány – akárcsak a többi pártalapítvány – közpénzből gazdálkodik. Több ásotthalmi pályázatot is támogatott, például a Rózsa Sándor emlékmű elkészülését, de jutott pénz a helyi fesztiválra is. És szintén közpénzből kaphat minden ásotthalmi háztartás a Rózsa Sándor népe című kiadványból. Az alapítvány megkeresésünkre azt írta szívesen támogatják a lapot, és azt kívánják, hogy az ország több településén legyen ilyen színvonalas, nemzeti tematikájú kiadvány.

A településre a Hatvannégy Vármegye alapítványon keresztül érkezett a támogatás jó része. Ásotthalom polgármestere Toroczkai László, aki megalapította és sokáig vezette a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat és aki 2006-ban a Parlament előtt tüntetőket a Magyar Televízió székházához vezette. Toroczkai szerint ő nem radikális, csak civil. A Jobbiktól érkező támogatások pedig nagyon fontosak.

A jobbik szóvivője szerint viszont nem Toroczkai László múltja a fontos, hanem, hogy most a Jobbikban politizál. A szóvivő szerint egy pártalapítványnak épp az a feladata, hogy kulturális és nemzetmegőrző programokat támogasson. A Párbeszéd Magyarországért viszont korábban épp azt vetette fel, hogy nem etikus állami forrásokból radikális alapítványokat pénzelni.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

Kattints ide a teljes cikkért!

: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/toroczkai-partalapitvanya-17-milliot-kapott-a-jobbiktol

Tilla eddigi életének vége

Ennyi megy a zsebbe – így ketyeg a FIFA-biznisz