A Fókuszban már többször is láthattak olyan embereket, akik külföldön próbáltak szerencsét. Köztük volt, akinek összejött a munka. De olyan is történt, hogy átverték a jelentkezőt. Sőt, arra is volt már példa, hogy valakinek a honvágy, másnak pedig a család miatt haza kellett térnie. Roland esete viszont teljesen más. Polgár Géza riportja.
Egy szakértőt pont arról a tevékenységről kérdeztünk meg, amelyhez Rolandnak is volt kedve. Szóval, mire figyeljünk különösen, ha hajóra mennénk dolgozni. Rolandot a hajóra szóló állásajánlattal megvezették. Segíteni akart családja anyagi helyzetén, ezért úgynevezett kísérő munkát is elvállalt. De nem is sejtette, hogy hajó nem, ugyanakkor kíméletlen bánásmód bizony várja.
A szükség sokszor bírálja felül a józan észt. Mielőtt bármit elvállalunk, utána kell járni, hogy reálisak-e a feltételek és a kereseti lehetőségek. Rolandnak viszont 5000 dollárt, akkori árfolyamon több mint 1 millió forintot ajánlottak, ebből másfél év alatt egy fillért sem látott. Az akkor 20 éves fiatalt két magyar férfi tartotta fogva, ez idő alatt felfoghatatlan dolgokat kellett átéljen.
A teljes adást megnézheti az RTL Moston! Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.rtl.hu/rtlklub/fokusz/szexrabszolga-voltam