Puzsér Róbertet ugyan aligha kell bemutatni az RTL nézőinek, hisz a Csillag születik zsűritagjaként országos ismertségre tett szert, azt viszont már kevesen tudják, hogy Puzsérnak lenni valójában rengeteg vívódással és önelemzéssel jár. A Szelfi adásaiból megismerhetjük a „puzsérság” igazi arcát.
Puzsér Róbert 1974-ben született Budapesten, és magyar-történelem szakos tanárként szerzett diplomát. Nem elégedett meg azonban azzal, hogy egy osztályteremnyi diákot oktasson, és inkább a József Attila-i utat választotta (ti. „Én egész népemet fogom /
nem középiskolás fokon / taní- / tani!”). A 2000-es évek eleje óta ír rendszeresen, több kötete jelent meg, valamint rádió- és televízióműsorokat készít, melyekben kritika tárgyává tesz szinte mindent a különböző médiatermékektől a valláson át a politikáig.
Megjárta a Budapest TV, a Hír Tv, a Radiocafé, a Budapest Rádió, a Jazzy, és az MTV stúdióit is, nemrég pedig azzal váltott ki nagy médiavisszhangot, hogy a Magyar Nemzet publicistájának szegődött. A műsorok mellett rendszeres fellépéseket vállal, magát „ellenkulturálisként” definiáló portált működtet, sőt, az online tehetségkutatásban is kipróbálta magát. A valódi, országos ismertség azonban a Csillag születik negyedik évadának zsűritagjaként jött el számára. Fordulatai, mint a „szellemi kútmérgezés”, a „pusztító alpáriság”, vagy a „plázadás kora” bejárták a teljes magyar sajtót. A kíméletlen megmondóember szerepvállalását így foglalta össze egy interjúban:
„Miért lételemed a konfliktus?
Nem a lételemem.
Mégis te vagy az üvöltöző férfi a tévéből.
Azért vagyok én, mert ezt a szerepet nem hajlandó betölteni senki, holott ez egy fontos szerep. A magyar nyilvánosság ettől küszködik olyan nyomorultul. Mindenki udvariasan hajbókol a másiknak, a közszereplők így hitelesítik egymást. Én vagyok az, mondja Vágó István, aki elismerem Sebestyén Balázst. Én pedig az vagyok, mondja Sebestyén, aki elismerem Vágót. Ennyi az egész: a kapcsolati rendszer, a csoportnarratívák és a hatalmi viszonyok rendszeres, rituális demonstrálása és megerősítése. Köztéri nyalakodás meg pukedlizés zajlik. Gyáva és megalkuvó ez a közeg, a tevékenységük pedig egy nagyon egészségtelen kontraprodukciót táplál.
És te lennél a gyógyszer?
A „hard talk”-ra a világon mindenütt óriási az igény. Ezt a szolgáltatást itthon nem látja el senki. Sehol sem zajlik egyenes, frontális, belemenős beszéd. A politikai interjúkészítés erre a legjobb példa: nézd meg, mi történik, ha a kérdező vagy a kérdezett felrúgja a
narratívák rituális előadásának a konszenzusát! ”
Annyi munkahely, amennyit Puzsér megjárt, több életre is elég lenne, ez az álláshalmozás azonban rögtön érthetővé válik, ha a „puzsérság” mélyére nézünk. Akármibe vág ugyanis Puzsér, azt teljesen átjárja a rá jellemző kérlelhetetlen kritikai attitűd. Ő az, aki tényleg képes teljesen összeomlani, ha neki nem tetsző produkciót lát, és már-már túláradó szenvedéllyel ostorozni egy tévéműsort akár harminc év távlatából is.
Puzsérnak egyébként humora is van, ami annyira meglepő, hogy már-már azt hihetnénk, hogy ez az egész „puzsérság” csak egy szerep, egy médiahack, méghozzá a legnagyobb az összes közül, melyeket Puzsér eddig megvalósított.
Puzsér egyrészt állandóan újabb és újabb mondanivaló után kutat, másrészt mintha belülről akarná bomlasztani azt a médiát, amely szerinte tévúton jár (lásd: ez a videó, amelyben sajátmárkás termékeket reklámoz gátlástalanul). Ennek érdekében pedig saját magát sem kíméli, és gyakran legelemibb érdekeit sem tartja szem előtt: olyasmit is kimond, aminek révén aztán támadhatóvá válik. Nem véletlen, hogy perek egész sorát indították ellene az évek során, melyek közül a legnagyobb visszhangot a Hajdú Péterrel folytatott bírósági csörték váltották ki. De nem csak a konkrét eljárások miatt van félnivalója: Puzsér igazi tragédiája az, ha az emberek épp azzal a bulvármédiával azonosítják őt szerepvállalásai miatt, melyet máskor épp ő szokott a leghevesebben ostorozni.
Puzsért senki sem kötelezi arra, hogy ilyen csatározásokba kezdjen, és kihívja maga ellen mások haragját. Ő ezt belső szükségszerűségből, saját vélt igazságának védelmében, bizonyításának hevében teszi. Olyan keresztes háborút vív, melyben voltaképpen ő maga cipeli azt a bizonyos keresztet: saját nyughatatlan személyiségének keresztjét. Puzsér Róbert tulajdonképpen a kritika és értékítélet lehetőségét kutató elméjének csapdájában vergődik nap mint nap, legnagyobb ellenfele tehát igazából saját konfrontatív személyisége. A Szelfi ennek a különös küzdelemnek a naplója.
Kövessétek a Szelfi oldalát, ahol megismerkedhettek a műsor szereplőivel, és egyéb érdekes tartalmak is várnak rátok! Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.rtl.hu/rtl2/szelfi/puzser-lerantja-a-leplet-osellensegerol
