Petőfi Sándor: Szeptember végén

Jöjjön Petőfi Sándor: Szeptember végén verse. Mutatjuk az írást.

Műfaja: Elégia

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Petőfi Sándor: Szeptember végén verselemzés.

A vers címe utal a vers megírásának idejére: szeptember vége. Ugyanezt tükrözi a vershelyzet is: átmenet a nyárból az őszbe. A költő áll a kastély ablakában, és az ablak előtt virágzó kertet figyeli. Tekintetét felemelve egy magas fa zöldell előtte. A leírás szabályait követi, amikor tovább emeli tekintetét, már a közeli hegyeket látja hótól borított csúcsokkal

A nyár és tél kettőssége indítja el a képzeletét, és tovább bővítve a képet a nyár és a tél metaforává válik; a nyár az ifjúság, az élet, a tél az öregség az elmúlás gondolatát ébreszti a költőben.

Stílusában a népdalokra emlékeztet, hiszen egy természeti képpel kezdődik, és az ebből levont gondolatpárhuzammal folytatódik a vers. A párhuzamot a képek hasonló felépítésén kívül a mondatszerkesztés párhuzama is erősíti. Az első versszakot két részre oszthatjuk. Az első felében a természeti képek szerepelnek, a második felében az emberi élet metaforái. Mindkét rész a mégszóval kezdődik, így hiába ír benne a nyárról, az ifjúságról, előrevetíti az elmúlás érzetét. Mindkét részben a de szócska indítja a tél, illetve az elmúlás képeit. – áll Heni néni elemzésében.

Az erettsegi.com ezt írja a versről: A lírai én a tájat szemlélve életének legboldogabb pillanatában az emberi élet és a szerelem mulandóságáról elmélkedik.Gondolatait a környező táj szemlélete indítja el. A természeti képeket párhuzamba állítja az emberi élet képeivel.A “lent” illetve “fent” helyhatározó szók, a közelebb illetve a távolabbi dolgokat mutatják be.A ” lent” az a közeli dolgokat mutatja, a kerti virágok, zöldellő nyárfa, a kora ősz felidézi a tavasz és a nyár szépségét, értékeit.A “fent” helyhatározószó a távolabbi tájat mutatja be, a téli világot, a bérci tetőt, a távoli hegycsúcson látható hó a fenyegetően közeledő telet fejezi ki.A természeti képhez párhuzamosan kapcsolódik a lírai én élethelyzetének bemutatása A “most” és a “jövő” időhatározó szóval.(Most:ifjúság tüze,élet teljessége.Jövő:öregedés, az élet elmúlása)

Még több szerelmes verset ITT találsz

Petőfi Sándor: Szeptember végén keletkezése

A Szeptember végén Petőfi Sándor 1847 szeptemberében írt elégiája, amelyet feleségéhez, Szendrey Júliához írt. Petőfi és Szendrey 1847. szeptember 8-án házasodtak össze, és ezután Koltóra mentek nászútra, ahol a Teleki-kastélyban töltötték a mézesheteket. Itt keletkezett a vers.

The post Petőfi Sándor: Szeptember végén appeared first on Meglepetesvers.hu.