Nemes Nagy Ágnes: Január
Hová jutottam? Nem tudom.
Szeretni, nem szeretni: vétek.
Ha volna még akáclevél,
azon számlálnám érverésed.
A magamét is számolom,
a csontok közti félsötétet
fél-éjszakán át szaggatom –
ha volna még akáclevél,
felelni tudna értem, érted –
egy alvadt vér a mellkasom.
*
Hogy füstölgött az a folyó,
hogy füstölgött a téli alkonyatban!
Érzett az alvilági hő,
még átsütött a földalatti katlan,
melyből zuhogva dőlt elő –
a zúzmarás, fehér sötétben
egy sor fekete nád, s a gyéren
hófoltos, néma, sík mező –
hogy füstölögne itt a vérem,
az alvilágból felszökő,
hogy füstölögne a félsötétben.
*
Hosszabbodik a nap az évben,
ez szült: téli napforduló.
Most kéne újra megszületni,
mint egy folyó.
Vagy a sötét, magánvaló
természet odvaiba halva,
hol nem nő már akáclevél,
inkább letérdelek a partra,
s a sűrű, alvilági vízzel
míg gyéren szálldogál a hó
keresztet rajzolok magamra.
The post Nemes Nagy Ágnes: Január appeared first on Meglepetesvers.hu.
Tovább: Nemes Nagy Ágnes: Január
Még több vers meglepetesvers.hu
