in

Nem segítettek az emberek a McDonald’s padlóján haldokló mozgássérültnek

A tolókocsijából kizuhanva fuldoklott a félrenyelt ételtől egy 47 éves mozgássérült a gyorsétteremlánc egyik angliai üzletében. A vásárlók perceken keresztül nem vettek tudomást az életveszélyben lévő emberről, mire pedig valaki segíteni próbált rajta, már késő volt.

A képen látható Mike Ore azután esett össze, hogy egy húsdarab megakadt a torkán, és elzárta a légcsövét. Az étterem biztonsági kameráinak felvételei szerint három percen keresztül fuldoklott a padlón, mire valaki a segítségére sietett.

A vásárlók többsége egyszerűen kikerülte, és átlépett a földön rángatózó, levegőért kapkodó emberen.

A 47 éves férfi nyitott gerinccel született és egész életét tolókocsiban töltötte. A segítségére siető egyik vásárló azt mondta, hogy sorbanállás közben egyszercsak azt vette észre, hogy Ore a földön kapkod levegő után. Két másik nővel megpróbálták szabaddá tenni a férfi légcsövét, de már nem tudták megmenteni. Állítása szerint eközben többen egyszerűen átléptek rajtuk, hogy rendelni tudjanak.

A halottkém vizsgálata szerint a férfi súlyos alkoholproblémákkal küzdött, ami okozhat nyelési rendellenességet. Valószínűleg ez vezetett a balesethez, ugyanakkor ha időben észrevették volna, hogy a férfi fuldoklik, talán még megmenthető lett volna.
 

Lájkolja a Villanyleót, ha nem akar lemaradni a legmeglepőbb hírekről!

 

 

A teljes tartalomért Klikk ide…

Csillagpor – csütörtök 11:05

Sztárom a párom – december 24., csütörtök 14:55