Nagy László: Dérütött réten
Állok a rozsdás, dérütött réten,
gyermekidőmet visszaidézem.
Harmatban, zöldben, íme, itt látom
szívetszorító kis ballagásom.
Valaha voltam magam dajkája,
nem fogódzhattam én az anyámba.
Könnyemen át is el-eltünődtem
s örömem villant már a mezőben.
Dérütött rétre megjött a férfi,
nem tud már sírni, soha békélni.
Dalát ő adta nyargaló szélnek,
magát az ádáz hullámverésnek.
The post Nagy László: Dérütött réten appeared first on Meglepetesvers.hu.
Tovább: Nagy László: Dérütött réten
Még több vers meglepetesvers.hu
