in

MSZP: Varga Mihálynak fogalma sincs, mi zajlik az iskolákban

Nem hallott még arról, hogy az iskolákban ne jutott volna pénz krétára vagy papírra – ezt mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter hétfőn este a Magyarul Balóval című műsorban. Az általunk megkérdezett diákok azonban mindennapi eszközök, például a kréta hiányáról panaszkodnak. Az MSZP szerint Varga Mihálynak fogalma sincs, mi zajlik az iskolákban.

Papírra még volt pénz, de krétáta nem mindig. Mindennapi gondok általános-és középiskolákban, amelyről sok diák számolt be fél évvel ezelőtt az országos diákparlamentben. A Házon kívül stábjának részletesen nyilatkoztak a mindennapi gondjaikról. Hétfőn este Baló György is rákérdezett műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternél az iskolai eszközhiányra. Főképp, hogy neki is vannak iskoláskorú gyerekei.

Kunhalmi Ágnes, MSZP-s országgyűlési képviselő ma erre úgy reagált, Varga Mihálynak elképzelése sincs arról, mi van az iskolákban, pedig ezt a helyzetet a kormány állította elő.

Hogy az eszközhiány mellett mi a bajuk a mindennapos testneveléssel és a tankönyvekkel a diákoknak és a tanároknak, és hogy minderre hogyan reagált a köznevelésért felelős helyettes államtitkár, szerdán este láthatják a Házon kívül adásában.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
Kattints ide a teljes cikkért!

: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/mszp-varga-mihalynak-fogalma-sincs-mi-zajlik-az-iskolakban

Így néz ki az összetört magyar Gripen

Elfogták a kegyetlen gyilkost