A MikulásGyár 2014. december 5. és 21. között tart nyitva minden helyszínen 10-től 20 óráig.
Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő MikulásGyár 2013-ban több mint félmilliárd forintot is meghaladó értékben gyűjtött adományt, és ezzel 289 ezer rászorulónak segített Magyarországon. Idei célunk, hogy akár 350.000 mélyszegénységben élő nagycsaládban élők, gyermekek karácsonyát tegyük szebbé.
A helyszínen felállított rendezvénysátrunk is ezt a nemes célt szolgálja. 2010-ben először került sor a rendezvénysátor felállítására a MikulásGyár területén, amely meghitt helyszínnek bizonyult karácsonyi partik, céges partnerrendezvények lebonyolítására. Ez a helyszín idén csak 20 napig érhető el, ezért is olyan különleges, egyszeri és egyedi.
A tökéletesen fűtött sátor berendezése igény szerint alakítható, dekorálható.
A professzionális színpad-, hang- és fénytechnikával felszerelt helyszín számos lehetőséget rejt magában, egyediségét hangsúlyozza a közvetlen kapcsolata a jótékonysági eseménnyel.
A rendezvénysátorba érkező vendégek látogatást tehetnek a MikulásGyárban, használhatják a 250 négyzetméteres jégpályát, miközben meghallgathatják az eseményen részt vevő művészek élő koncertjét is.
Téli outdoor csapatépítő tréningek kitűnő helyszíne a sátor mellett elterülő Városliget, ahol számtalan program megvalósítható. A helyszínhez tartozik egy 300 férőhelyes őrzött parkoló is.
Cégek számára egyedülálló lehetőség a jótékonysági esemény támogatására és a kommunikációjában való részvételre a MikulásGyár rendezvénysátra.
Felszereltség és egyéb szolgáltatások:
• Jól fűthető, 4000 négyzetméteresre bővíthető rendezvénysátor
• 50 és 3500 fő közötti befogadóképesség
• Professzionális színpad-, hang- és fénytechnika
• Igény szerint alakítható teremberendezés és dekoráció
• Ruhatár
• 300 férőhelyes őrzött parkoló
• Megegyezés szerint külső vagy teljes körű belső catering
• Jégpálya
• Látogatás, körbenézés a MikulásGyárban
Állandó gyűjtőpontjaink:
– központi sátor a Műcsarnok mellett, az 56-osok terén,
– országszerte minden posta.
MikulásGyár Programok a 1140 Budapest XIV. kerület , 56-osok terén.
A programok folyamatosan frissülnek, bővülnek.
December 5.
11.20: Hivatalos nyitó ceremónia
December 6.
10.00-18.00 Animátorok a jégpályán
11.00-13.00 Terápiás kutyák
14.30-15.00 Bernath Imre – interaktív látványkomikus
15.00-18.00 Terápiás kutyák – bemutató
15.30-16.00 Péter Szabó Szilvia
16.00-16.30 Csordás Tibor
16.30-17.00 Erik
17.00-17.30 Bozont
17.30-18.00 Talán Attila
18.00-19.00 Retróleum Zenekar
20.00-20.30 Mikulások találkozója
20.30-21.00 Mikulások partija/tánc a Mikulással
December 7.
15.00-16.00 Endorfin Rock Band
16.00-16.30 Szeder
17.00-17.30 Járai Márk
18.00-18.30 Arizóna zenekar
December 10.
10.00-10.30 Magyar Bori + Makám
15.00-15.30 Danny Blue
15.30-16.00 501-es légió
December 12.
17.30-18.30 Alma Zenekar koncertje
December 13.
18.00-18.30 Bohemian Betyars
December 14.
10.00-18.00 Animátorok a jégpályán
11.00-13.00 Terápiás kutyák – bemutató
15.00-18.00 Terápiás kutyák – bemutató
15.30-16.00 Korcsolyások bemutatója
16.00-16.30 Fábián Éva
16.30-17.00 Somló Tamás
17.00-17.30 Pa Dö Dö
17.30-18.00 Bruno Marzs
17.30-18.00 Gino
18.15-18.45 L.L. Junior
December 16.
17.00-17.30 Sajtkukacz
December 17.
15.00-15.30 Bergengóc Zenegóc
15.30-16.00 501-es légió
December 18.
18.30-19.00 Papp Roland
December 19.
18.00-18.30 Három
18.30-19.00 Jambalaja
December 20.
10.00-18.00 Animátorok a jégpályán
11.00-13.00 Terápiás kutyák – bemutató
13.00-14.00 Palánta Alapítvány Bábelőadása
14.00-16.00 Szalagavatós táncok versenye
15.00-18.00 Terápiás kutyák – bemutató
19.30-20.00 Szelindek
December 21.
10.30-11.00 Jazzterlánc
13.00-14.00 Palánta Egyesület Bábelőadása
The post Mikulásgyár 2014: programok, infok appeared first on Karácsony 2014, ajándékok, advent, karácsonyi receptek.
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.karacsonyitipp.com/mikulasgyar-2014-programok-infok/