in

Mi van itt? Kristófnak komolyan megtetszett egy lány…

Gábor életét továbbra is megkeseríti a rokonsága, Kristóf pedig úgy néz ki, komolyan vesz egy lányt.  Mozgalmasan indult a reggel Gábor számára, ugyanis megérkezett a násznép, és mivel a szüleinél csőtörés volt, mindenki számára természetes volt, hogy az erdélyi rokonok Gáboréknál húzzák meg magukat. Ő örült persze ennek a legkevésbé. 

„Mindenkinek elment az esze? Hát én még tanúskodni sem akarok, nem hogy szállást adni mindenkinek erre a nyomorult esküvőre. Nem, biztos, hogy nem!” – mondta.

Aztán egy hatalmas „de” lett belőle, ugyanis ha tetszett neki, ha nem, ott maradtak náluk a rokonok, nem kis felfordulást okozva…
 

Később a Burger Reaktorban is meglepték, egy régi otthoni ismerőse, Réka pedig még rá is mászott…

A cukrászdában pedig azt kellett végignéznie Gábornak, ahogyan Gazsó romantikus szerenádot ad Franciskának. 

Végül úgy döntött, este már nem kér a rokonokból, így inkább a Reaktorban aludt.

Sáráéknál reggel Balázs kopogtatott, hogy elmondja: érkezik az anyja, úgyhogy szeretné, ha vele lehetne Zsófi. Ezt Sára nem engedte, inkább a fiúkra bízta a kislányát, míg el nem ment fogorvoshoz, aztán bulizni kicsit Boriékhoz.

Ezzel nem is lett volna baj, a probléma ott kezdődött, amikor Döme úgy döntött, hogy szerelmi bánatában pár haverjával leissza magát a hajón. Kareszék szóhoz sem jutottak, amikor megérkeztek, szerencsétlenségükre pedig Balázs anyja is megérkezett, hogy elvigye az unokáját.
 

Nem adták oda neki, ezért fenyegetőzni kezdett, hogy szól a hatóságoknak. Így is lett, két rendőrrel érkezett vissza, ekkor toppant be Sára is. A rendőrök aztán különösebb intézkedés nélkül elmentek, de azt mondták, jelenteni fogják az esetet a gyermekvédelemnek.

Sárának több sem kellett, rettegett attól, hogy elveszik tőle Zsófit.

Kristóf fő projektje az lett, hogy levegye a lábáról a takarítónőt, de Ádám majdnem lebuktatta, hogy mire megy ki a játék. Aztán Kristófnak sikerült kidumálnia magát, így egy hosszú randi elé nézett.

Sőt, elmondása szerint tényleg megtetszett neki a lány. 
 

Sok esélye azonban nem volt arra, hogy nagyon beleélje magát a dologba, Petra ugyanis egy hirtelen telefon miatt faképnél hagyta. 

A sorozat epizódjait visszanézheted az RTL Moston.

A teljes tartalomért Klikk ide…

Balázs anyja rosszkor állít be a hajóra

Hibák sora okozta a katasztrófát