in

Mi az idei karácsonyfa trend? Utánajártunk!

Legyen élő fenyőből, vagy műanyagból, kézzel készített figurákkal, vagy színes üveggömbökkel, a lényeg, hogy a karácsonyfák is mindig a saját ízlésünket tükrözzék. Erről az egykori szépségkirálynő, s ma már kétszeres anyuka is hasonlóan vélekedik. Évek óta kedveltek az egy, vagy két színnel díszített karácsonyfák. Azonban a hagyományos, „ezerszínű”, fa helyét soha nem tudták teljesen elfoglalni. Béres Anett számára azért különleges az idei ünnep, mert most állította fel első saját karácsonyfáját. Ő az ezüst és lila különböző árnyalataiba öltöztette a fát. Abban pedig, hogy igazán trendi legyen, egy dizájner is segítségére volt. Több apró és rendkívül mutatós díszítési praktika közül az egyik legnépszerűbb a masni.  Ezt egy kis kézügyességgel magunk is könnyen elkészíthetjük. A fa tetején lévő csúcsdíszt is bátran cserélhetjük különböző masnikra. Anett is ezt választotta, és bár elsőre nem úgy tűnt, végül azért csak sikerült felkötnie az ezüstös szalagokat.

Sokan a házukat is teljes fényárba öltöztetik az ünnepekre. Egy horvát tanyán például csaknem kétmillió égővel világítanak ilyenkor. Vannak, akik pedig fa híján létra, vagy polc díszítéssel próbálják elérni az karácsonyi hangulatot, több-kevesebb sikerrel. De biciklikből és macikból is készítenek már fát. Sőt egyeseknél, a Star Wars-őrület is áthatja az ünnepeket, akár Yoda és Darth Vader is lóghat a nappalinkban.


 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
 

A teljes tartalomért Klikk ide…

Szokatlan karácsonyi akció! Nagy meglepetésben volt részük az autósoknak

Exkluzív interjú David Beckhammel