in

Mestercukrász 2022 – zsűri, szereplők, infok

Mestercukrász 2022 – zsűri, szereplők, infok.

Elindult a Mestercukrász – két játékos búcsúzott is a versenytől!

Az édesszájú Konyhafőnök második évadában 24 játékos száll versenybe az ötmilliós fődíjért és a Mestercukrász címért, közülük a hétfői napon nyolc versenyzőt ismerhettünk meg.

Roxi Venezuelában nőtt fel, és csak öt éve költözött vissza Magyarországra, tortájában a dél-amerikai ország színeit és ízeit szerette volna bemutatni: tonkababos piskótát sütött, karamellás fehércsoki krémmel, díszítésként pedig piros tuilt, kék rizspapírt, kék izomaltot és fondant díszeket készített.

A szabadúszó színésznő Roni egy különleges geóda tortával szeretett volna a zsűri kegyeibe férkőzni. Glutenmentes kakaós piskótát sütött, de az epermousse-t elrontotta, így az folyós maradt és hiába próbálta menteni, annyira megcsúszott a mukával, hogy a végén esélyes sem maradt rendesen dekorálni a tortát. Emiatt el is sírta magát.

Cinti is a folyós krémjével került bajba, a mangós mousse helyett végül mangós baracklekvárt főzött, de az sem szilárdult meg rendesen. Diós piskótát készített mellé, amit kívülről fehércsokis vajkrémmel burkolt, epres macaronokkal és ehető gyöngyökkel díszítve.

Orsi az első adag piskótáit elégette, amit újra kellett sütnie, és így teljesen kicsúszott az időből. Az utolsó percekig próbálta dekorálni a tortáját, de nem sikerült befejeznie. A kakaós piskótáját az alsó szinthez egy pezsgőkrémes és egy eperzselés töltelékkel rétegezte, a felsőt pedig párizsi krémmel.

Zsombi még csak 22 éves és egyetemista, de a szabadidejében gasztroblogot vezet. Bűvésztortájához kakaós piskótát készített málnás citromlocsolóval, mascarponés karamellkrémmel és csokiganache-zsal, a tetejét pedig kártyalapokkal dekorálta.

Roland Szlovákiából érkezett, a sütés nagyon közel áll a szívéhez, ráadásul Claudia nagy rajongójaként mindenáron bizonyítani szeretett volna. Roli a kedvenc állata a cica, így egy macskatortát sütött, kekszes-csokis és párizsi krémes töltelékkel.

Szabi tortájának témája egy édesapjával horgászós gyerekkori emlék volt, így aztán egy tópartot álmodott meg, kakaós piskótával, kék színű zselével, étcsokis párizsi krémmel, és csokiganache-zsal felépítve.

Dávid Argentínából származik, és még csak három éve él Magyarországon. Az édesanyjától tanult sütni, úgyhogy a bemutatkozó tortájában is argentin recept alapján készített piskótával igyekezett lenyűgözni a zsűrit. Sütés közben többször is elrontotta a piskótát, és végül merőkanállal szedte ki a nyers közepét, hogy tálalni tudja. A zsűri az első feladat végén Dávid teljesítményét ítéltet a leggyengébbnek, így ő hagyta el a Mestercukrász konyháját.

A versenyzők a bemutatkozó desszertek után komoly feladatot kaptak, hiszen kifinomult, különleges mignonokat kell kitalálniuk, ráadásul valami formabontó dekorációval.

Zsombi az előnyének köszönhetően megkapta 15 percre Roxit segíteni, de nem tudott jól élni ezzel a lehetőséggel, és meg is csúszott az elemeivel. Végül egy párizsikrémes gömbmignont készített, amit a kis herceg bolygójának szánt, így az utolsó pillanatokban egy izomalt üvegbúrát is elkészített rá. Mellé rumos-diós és egy citromos mingont is sütött fehércsokis ganache-zsal és lemon curddel.

Roxi 15 percet elveszített azzal, hogy a versenytársának segített, de ennek ellenére jó időbeosztással és egy nagy hajrával sikerült behoznia magát. A kókuszos-maracujás mignonjában a krémet túl savanyúnak találta a zsűri, de ezt fehércsokival feljavította.

Szabi be akarta bizonyítani az első feladat kritikája után, hogy nem unalmas fazon, és jó ízekkel tud dolgozni: fehércsoki-mousse-os mignont készített ananásztöltelékkel és zöld bársonyfújással, egy körtés karamellmignont linzerropogóssal és egy fehércsokis-eperzseléset, roppanós fehércsoki bevonattal.

Roli is villantani szeretett volna, így egy szívecske alakú mignont készített meggyes ízben, mellé egy málnásat sárga burkolattal, és egy pink színűt, maracujás ízben.

Cinti későn tette be a mignonokat dermedni, amik nem fagytak ki rendesen, így aztán csak kapkodva tudta dekorálni őket az utolsó percekben.

Ronit étcsokis mignont készített virág alakban, egy szívecske alakú fehércsokis-levendulásat és egy csillag formájú málnás mascarponésat.

Orsi az első feladat kritikái után nagyon szeretett volna bizonyítani, de elsőre elégette a tüilt, amit újra kellett kezdenie, és a mousse-ok formázását is korrigálnia kellett. Az értékelést követően a zsűri úgy ítélte meg, hogy Orsi az, akinek el kell hagynia a Mestercukrászt.

Kedden újabb nyolc játékossal folytatódik a Mestercukrász – az édesszájú Konyhafőnök!

Ez a cikk Mestercukrász 2022 – zsűri, szereplők, infok először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Korn koncert 2022 – infok itt!

Mecsek rally 2022 – infok itt!