in

Mercédesz név jelentése – Íme a válasz!

Mercédesz eredete, jelentése
Spanyol eredetű, a Mercedes női név magyar változata. A Mária egyik jelzőjéből vált női névvé.
Jelentése: fogolykiváltó Szűz-Mária.

Mercédesz név elemzése
Folyamatosan jelen van életében a bizonyítási vágy. Feladata lesz eldönteni, melyik szerepet választja. Az egyikben “Mindig nekem van igazam” – ez a meghatározó tulajdonság az életében. Ebben az esetben önmaga lehet, sikeresen halad előre. Viszont az ára, hogy könnyen egyedül maradhat. Nem hagyja kibillenteni magát az elhatározásaiból, terv szerint halad előre. Képes az érzelmeit háttérbe szorítani, ha érdekei ezt diktálják. Ez ütközési pont lehet a kapcsolataiban. A másik lehetőség, hogy az erejét és adottságait arra használja, hogy mások érdekében kiálljon és szót emeljen. Ezért hivatásában egyféle érdekvédőként kell megjelennie. Ehhez nagyon jó kommunikációs képességeket kapott. Meggyőzően és hitelesen tud érvelni. Ebben már benne van a lehetősége egy biztos párkapcsolatnak, azonban meg kell tanulnia alkalmazkodni. Problémái az önfejűséggel és a makacssággal adódnak.

Mercédesz becenevei: Merci, Mercike, Mercus, Mercó, Deszi, Deszus

Naptári névnapja: szeptember 24.

Ez a cikk Mercédesz név jelentése – Íme a válasz! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Gellért név jelentése – Íme a válasz!

Juhász Gyula: Béke