in

Megmutatjuk, milyen Budapest Mándoki szemével

Szerdán délelőtt adja az RTL a „Budapest Mándoki szemével” című dokumentumfilmet. Különleges képek, vallomások, a világhírű zenész életének eddig nem látott darabjai. A 62 éves magyar származású zenész producer Mándoki László művész, aki sok mindent csinál. Most éppen filmet.

„Egy rendszer, ami a cenzúrára és a besúgásra épül soha nem jó hely egy művész számára.„- Ezt szülővárosáról, Budapestről mondja, németül, németeknek, frissen készült filmjében. Érdekes, hogy a 70-es években dzsesszt, diszkózenét aztán progresszív rockot játszó Mándoki hogyan is tanult meg filmet készíteni. Mándokinak jó barátja lett a híres hollywoodi rajzfilmrendező és animátor, Csupó Gábor is, akivel 75 nyarán éjszaka a Lánc-hídon találkoztak. A cenzúra elől disszidáltak, egy harmadik barátjukkal.

Filmjében erről is, illetve kedvenc budapesti helyeiről, fontos magyar történelmi személyiségeiről mesél választott hazája, Németország közönségének. Mesél például a Sziget Fesztiválról, amit 1994-ben 40000 néző előtt épp Mándoki László nyitott meg. Így kap helyet a filmben a Szabadság szigete zenei fesztivál, a fővárosi Parlament, a Zsinagóga vagy a Hősök tere is.

A filmben látott matematikus és fizikus generáció, a magyar cipész hagyomány, fotósaink vagy a hollywoodi filmes magyarok, a magyarországi terror ijesztő természete, vagy épp az estélyi ruhába öltöztetett Budapest bemutatása mögött egy szándék húzódik meg. Az, hogy felhívja a világ figyelmét arra, a széthúzás ellenére mennyi nép él együtt és beszélget egymással máig Budapesten.

A szabadságra nagyon érzékeny zenész szabadságharca tehát a kamerák mögül is folytatódik. Hogy hogy fekszik a filmes műfaj a zenésznek, holnap délelőtt kiderül, ha megnézik az RTL-en, milyen Budapest Mándoki szemével.
 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
 

A teljes tartalomért Klikk ide…

Senki nem sejtette, hogy titokban kimondták a boldogító igent – sztárfrigyek 2015-ben

Veszélyes anyag volt a felborult kamionban