Bérczesi Robi a Hiperkarma frontembereként a magyar könnyűzenei élet meghatározó figurája. A sikerek mögött azonban rengeteg bizonytalanság, félelem és depresszió húzódik meg. A Szelfiből megismerhetjük mindazt, amit eddig csak a dalok közvetítettek számunkra!
„Te 19 és fél, én 18 és én is félek”
Bérczesi Róbert 1976-ban született Gyulán, ahol aztán a gyermekkorát is töltötte. Már ekkor is különcnek érezte magát, és sok időt töltött a szobájába zárkózva rajzolgatással, írogatással. A zene akkor lépett az első számú helyre az életében, amikor megismerkedett a Kispál és a Borzzal, ekkor döntötte el, hogy ő is ezt szeretné csinálni: dalokat írni, és előadni őket a közönségnek. Az első zenekart még a gimnáziumban alapította, de viszonylagos sikert csak az érettségit követően alapított Blabla nevű formációval ért el: első és egyetlen lemezük 1998-ban jelent meg. A Kétségbeejtően Átlagos című anyag a neve ellenére épp a szokatlan, kissé depresszív és önelemző szövegeivel hívta fel magára a figyelmet, és vetítette előre azt a jellegzetes hangzásvilágot, ami aztán a hiperkarma lemezein teljesedett ki.
„Mindenütt jó, de messze a legjobb”
Anyja és nagyanyja támogatása mellett Bérczesi Pestre költözött, hogy megvalósítsa zenéléssel kapcsolatos álmait. Mondhatni, hogy ezeknek a vágyaknak a beteljesítése már-már túlságosan is jól sikerült. A hiperkarma első, 2000-ben megjelent lemeze, melyet Bérczesi nagyrészt egyedül rögzített, rövid idő alatt a közönség és a kritikusok kedvence lett. Nem véletlenül: a hiperkarma hangzásvilága előzmények nélküli, friss és egyedi volt, olyasmi, amihez foghatót azelőtt soha senki nem csinált még Magyarországon. És nem csak a dallam- és a szövegvilág volt teljesen új, de mindennek a tetejébe a dalok is igazán jók voltak. A Lidocain, a Dob+Basszus vagy a Zöldpardon ereje egyaránt abban rejlett, hogy képesek voltak megragadni valamit a korai 2000-es évek hangulatából. A sikernek azonban olyan következményei is voltak, melyekkel addig nem számolt az énekes. Bérczesi napjait ugyanis ezután éveken keresztül a gyógyszerek, drogok és az alkohol töltötték ki, és ezen az állapoton az sem javított, hogy időközben nagyobb összeget örökölt. Megélhetési gondok hiányában minden idejét az alkotásnak szentelhette, e tevékenység azonban teljesen összekapcsolódott nála a kábítószerezéssel: gyakorlatilag alászállt egy maga teremtette pokolba, hogy aztán felhozzon onnan valamit. Paradox módon tehát mindaz, ami a siker káros következményének tűnt, egyszer csak a siker és a dalszerzés alapfeltételévé lépett elő.
„Majd hazajössz, és kinyitod az ablakot…”
A hiperkarma második, amondó című lemezének megjelenését követő évek folyamatos koncertezéssel teltek, az állandó megterhelés és a drogfogyasztás lassan mélypontra juttatták az énekest. 2011-ben rászokott az akkor megjelent designer drogokra, melyeket saját bevallása szerint rajta teszteltek a dílerek. Ha ő azt mondta egy cuccra, hogy jó, akkor utána drágábban kezdték árusítani. Több sikertelen leszokási kísérlet és folyamatos fogadkozás után végül kórházban kötött ki: hónapokat töltött a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán, ahonnan megtisztulva térhetett haza. Azóta próbálja megőrizni ezt az állapotot, folyton visszatérő depressziója és állandó pánikrohamai közepette. A Szelfiből többek között ezt a küzdelmet ismerhetjük meg:
Ha Ön vagy a környezetében élők közül valaki hasonló krízishelyzetben van, forduljon segítségért a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségéhez a 116-123 mobilról is ingyenesen hívható hívószámon, ami a nap huszonnégy órájában egész Magyarországról elérhető, és mobilról is ingyenesen hívható (www.sos505.hu)! Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.rtl.hu/rtl2/szelfi/meg-boltba-sincs-kedvem-lemenni-berczesi-robi-returutja-a-pokolba
