Egy magyar kutatócsoport 2007-ben már kimutatta a tiszta jég jelenlétét a vörös bolygón ott, ahol sötét mintázatok mutatkoztak. Kereszturi Ákos, az akkori kutatás egyik vezetője szerint a NASA hétfői bejelentése más miatt is érdekes.
Mit tudunk?
A NASA hétfőn több napnyi feszült várakozás után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült kimutatniuk, hogy a Mars felszínén időszakosan megjelenő sötét folyásnyomok a folyékony, sós víz jelenlétéről árulkodnak.
Dr. Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatára kollégáival az elmúlt tíz évben több tanulmányban is foglalkozott ezeknek a jól látható jelenségeknek a vizsgálatával, és kimutatták, hogy a bolygó sarkvidéki területein tiszta vízjégből (azaz H2O molekulákból) álló anyag található, ahol folyásos képződmények mutatkoznak. Ezúttal a NASA szakemberei alacsonyabb szélességen találtak hasonlót, amelyeket szintén vízfolyás hozhatott létre. Itt azonban nem jég, hanem víztartalmú sós anyagok működnek közre a folyások kialakításában.
A képen megjelenő sötét csíkok jelölik az ominózus vízfolyásokat.
De akkor most az a különbség, hogy folyik?
Nem egészen. Elképzelhető, hogy a két esetben ugyanannak a jelenségnek az eltérő megjelenési formáiról van szó, nevezetesen hogy víz segítségével lejtő irányba áramló időszakos képződmények jönnek létre. Az eltérő eredmények oka pedig a két vizsgált terület különbségében rejlik.
Kereszturi és munkatársaik a sarkvidéki területeket vizsgálták, azaz a pólussapka környékét, míg a NASA kutatói a bolygó déli közepes szélességet, ahol sosincs jég a felszínen, és sokkal „melegebb” az idõ. Az eltérő domborzati és hőmérsékleti körülmények között mégis hasonló jelenség mutatkozott.
A sarkvidéki, telente megjelenő vékony jég alsó része és pereme olvadhatott meg a magyar kutatók szerint, amit a hőmérséklet és a színképi úton azonosított vízjég tehetett lehetővé. Ezúttal pedig az derült ki, hogy a bolygó egy másik pontján sós ásványok is találhatóak, bennük jelentős víztartalommal. Egyszerűbben szólva arról van szó, hogy a só felszív valamennyi vizet, feltehetőleg így jönnek létre a most azonosított sötét folyások. A víztartalom többek között a hőmérséklettől függ: ha olyan az idő, akkor jobban megy a sónak a felszívás, máskor pedig egy kicsit leereszt belőle, és akkor máris ott a folyékony víz.
Ugyanakkor a jelenség pontos fizikai háttere egyelőre nem ismert – azaz hogy mitől is folyik tulajdonképpen az a víz?
Kereszturi Ákos szerint ez az igazán lényeges kérdés.
„Sokan írták már, hogy víz van a Marson, ez a víz azonban minden esetben mást jelent. Azt korábban is vártuk, hogy folyik víz a bolygón, de azt nem tudtuk, hogy milyen konkrétan ez a víz: hány fokos, milyen összetételű. Most kezd kiderülni, hogy hogyan is néz ki ez a víz, például hogy milyen magas sótartalma van.”
Ha van víz, akkor ott már élet is lehet, nem?
Arra, hogy milyen módon befolyásolja a folyékony, sós víz jelenléte az élet lehetőségét, nehéz egyértelmű választ adni. Mivel ez esetben időszakos jelenségekről van szó (egy ideig van víz, aztán meg nincs), ezért az élet kialakulása szempontjából kevésbé bíztató ez a felfedezés.
Ugyanakkor a korábban már esetleg létrejött élet fennmaradása szempontjából fontosabb lehet. Persze így is van még számos nehezítő tényező, például az UV- és a részecskesugárzás. Az előbbi ellen még viszonylag könnyű védekezni, egy finom réteg porral akár – ebből pedig a Mars felszínén bőven akad. A kozmikus részecskesugárzás azonban már más tészta: ez ellen már körülbelül 1-2 méter vastag portakaróra vagy kőzetrétegre volna szükség. Ami tehát a felszínen folyik, az erősen ki van téve a sugárzásnak, ami élettanilag hátrányos helyzet.
A Földön ugyan akadnak olyan élőlények, melyek kibírnak bizonyos mértékű sugárzást, és képesek utána regenerálódni, ekkora mennyiségű sugárzás mellett azonban nehezebb a heyzet – de biztosat még nem tudunk.
A leginkább furcsa porszívózsákra emlékeztető medveállatkák egyes példányai képesek kibírni a földi UV-sugárzás 1000-szeresét is.
Sok még tehát a nyitott kérdés a vörös bolygóval kapcsolatban, de ez az új felfedezés egyfajta útmutató lehet, hogy a kutatóknak mégis érdemes ebbe az irányba tovább tapogatózni.
A teljes tartalomért Klikk ide…
