„Olyan országban szeretnék élni, ahol én is, aki nem visel hidzsábot, és a húgom is, aki viszont visel, egymás mellett élhetünk” – ezzel a jelmondattal alakított facebook csoportot egy iráni nő, Maszih Alinedzsád.
Célja, hogy a hazájában élő és a mai napig másodrangúnak tekintett nők szabadon dönthessenek arról, akarnak-e fejkendőt viselni, vagy sem.
Ahogy a Wikipedia írja: Néhány arab és nyugati országban a hidzsáb szó elsősorban a nők fejét és testét letakaró ruhát jelöli, de az iszlámban szélesebb jelentése van, többek között a szerénységet, a titoktartást és az erkölcsösséget is jelenti.”
Maszih Alinedzsád mozgalma arról is szól, az iráni társadalom fogadja el, hogy attól, hogy valaki nem hordja a csak a szemeket láttató fejkendőt, még erkölcsös nő.
Nők számára tiltott dolog az, amit tesz, hiszen a hidzsáb viselését törvény mondja ki, ellenben az általa indított közösségi csoport alig pár nap alatt közel kétszáz ezer követővel bír már. Az oldalra iráni nők százai küldik be fotóikat, amelyeken fejkenőjüket a kezükben tartva, vagy fejük felé emelve, teljesen fedetlen fővel pózolnak.
Sokan nem merik vállalni az arcukat, viszont a képeket nézvén szinte árad az ordító szabadságérzet belőlük.
Szenzációs képek következnek:
forrás és fotók: https://www.facebook.com/StealthyFreedom
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://bouvet.cafeblog.hu/2015/06/22/lobogo-hajjal-a-szabadsagert-az-irani-nok-lazadasa/











