in

Két egyedi produkcióval készül a kiváló táncművész

Nem mindennapi táncelőadást láthat a közönség decemberben a Trafó Kortárs Művészetek Házában: 9-én és 10-én a „Cage” című előadást, 14-én pedig a „Sziget – Táncmonológok fényfürdőben” című premiert.
A tehetséges Maurer Milán a két darabban fontos szerepet tölt be, részletezi, hogyan indult a tánc iránti szeretet:

– 15 éves koromban kezdtem el a balett iránt érdeklődni. Szerelem volt első látásra. Mindig is nyitott voltam a mozgásra. A színházat kiskoromtól kezdve szerettem. Mikor a Pécsi Nemzeti Színházban szerepelhettem több évadon keresztül az Olivér című musicalben, az volt a fordulópont. Vincze Balázs koreografálta a darabot, és egyből megtetszett a modern tánc és balett világa. Számomra nem csak a díjak jelentik az elismerést, hanem az is, ha olyan országokban léphetek fel, mint az Egyesült Államok, Németország és számos európai ország. Ezzel is viszem kis országom hírnevét és a táncot, amit képviselek. Mindig nagyon vegyesek az érzelmeim a színpadon. Most kezdem csak megtapasztalni azt a megérést, amit éveken át hallgattam a koreográfusoktól. Egy önfeledt szabadságot, de maximális koordináltságot, amelyhez az embernek fel kell nőnie.

ACage” az új generációs társulás első előadásában vizionális perspektívába helyezi korunk kórképeit, megidézve egy általuk vágyott, de nem megélt illuzórikus kor nosztalgiáját. A felvillanó, erős érzelmi emlékképek kijátszása és megélése a megfelelés kényszere nélkül kerül színpadra, a fiatal generáció alkotóinak szabad értelmezésében. A táncosok nem kínálnak konkrét megoldásokat és olvashatóságot, nem bizonygatják igazukat, és nem játsszák korunk áldozatait sem. A FrenAK által adott szabad művészi játszótéren a mesteri kéz egyetlen célja a táncosok segítése önmaguk azonosságának és hitelességének megtalálásához, nem szégyellve a fiatalság fragilitását és az ezzel vállalt közös rizikót.

A Radikal Dance négy fiatal táncos-alkotó által életre hívott szabad formáció, akik először alkotnak együtt egy adott koncepció és szcenográfiai tematikán belül. A Radikal alkotói nem magyaráznak, ötleteiket és spontán megszületett érzeteiket őszintén és egyenesen kommunikálják. Teszik mindezt a táncművészet legmagasabb szintjén, a testi képességek maximális kihasználásával, meglepő fizikalitással, frontális, direkt ütközésekkel, a kortárs táncban saját útjukat keresve. A táncosok saját létük teljességében és egyszerűségében mutatkoznak meg, nem redukálva művészi képességüket a tagadás gesztusára.

A Góbi Rita Társulat „Sziget” című darabban valahol a tánc és a képzőművészet határán található két sziget, melyekre a Nap kikerülhetetlenül árasztja az életet adó melegét. Saját világegyetemükbe zárt, magányos lények lakják ezeket a szigeteket: az óceán partjait őrző, mozgó szobrok, akik a nyughatatlan keresésnek és a mágneses vonzódásnak kiszolgáltatva sodródnak egymás felé. A megmutatkozás és kapcsolódás vágyát hullámzásszerűen teríti maga alá a rejtőzködés és a félelem. A két szigetbe zárt lény egymás körüli bolyongása, a fizika törvényeinek való kiszolgáltatottság, az összeolvadást megelőző ütközés fájdalma jelenik meg egy geometriai pontosságú, lecsupaszított mozgásrendszeren keresztül. Tánc a Nap alatt, ahol a két fél néha több is, mint egy egész. Két különálló sziget, két különálló lény, akik vágynak valamire, ami megfoghatatlan. Talán magára a történésre, hogy legyen egy párjuk.

Tovább: Két egyedi produkcióval készül Maurer Milán, táncművész

Még több zenei hír Zene.hu

Volt fesztivál 2022 – fellépők névsora, infok itt

Izgalmas téli kulturális programok a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban