in

Jótékonykodtak az RTL Klub sztárjai

Csokis, kókuszos, csillag alakú vagy éppen igazi karácsonyi hangulatot megidéző tortaköltemények. A finom sütemények igazán különlegesek, ugyanis jótékony célra készültek. Az Adni jó! akcióban az RTL Klub hírességei, a saját és kollégáik által készített édességeket árulták. Barabás Évi már rutinos süteményárus, hozzá csatlakozott az Éjjel-Nappal Budapest két szereplője, Barbi és Evelin, és az X-Faktor győztese, Tóth Andi is. Évi sportszelet tortát készített 6 éves óvodás gyerekekkel olyan autista gyerekeknek, akiknek világéletükben szükségük lesz segítségre és figyelemre.Tóth Andinak ez az első sütiakciója, de azt mondja, korábban is segített már a rászorulókon. Az pedig, hogy süteményt süthetett, ráadásul jótékony célra, hatalmas élmény volt számára. Barbi és Evelin is lelkesen árulta a süteményeket, amelyeknek nem határozták meg előre az árát, mindenki annyit adott, amennyit akart. Evelin szerint mindig segíteni kell, az év bármely napján.








Az összegyűlt pénzt idén a Mosoly Otthon Alapítvány kapja, amelynek célja, hogy a meglévő civil autista lakóotthonokat támogassa. A befolyt összeget pedig a művészeti foglalkozások fenntartására szeretnék fordítani.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

A teljes tartalomért Klikk ide…

Karácsonyi körömdíszítés? Így készítsd!

Végigrabolta az országot, de még a családjának sem tűnt fel