Férj a hétvégén felvetett egy ötletet: mi lenne, ha olyan helyre mennénk el nyaralni, ahol nincs wifi, sőt, akár még mobiltelefonos térerő sem? Az ötletet az adta, hogy látott egy szállodai hirdetést, amely pont erről szólt: állt egy hegy, rajta fák és csobogó kis patakok, az oldalán pedig egy csupa fából tákolt, csodás épület, amely maga a hotel volt. És ők élből úgy hirdették magukat, hogy ez bizony nem más, mint a csend meg a béke otthona, ahol még wifi sincs.
Szóval előhozta ezt az ötletet egy langymeleg nyári hétvégén pizzaevés közben és döbbent csendet kapott válaszul. Valami jéghideg, északi szél is arrafelé járhatott, mert gyermekeimet kirázta a hideg. Viki ocsúdott először, mint aki rosszul hall, visszakérdezett:
– Mit mondtál, Apa?
– Menjünk el olyan helyre nyaralni, ahol nincs wifi.
– Egyáltalán?
– Egyáltalán.
– De semmi?
– De semmi!
És itt jött a 9 éves fiamtól a konklúzió, amivel ezt a parttalan párbeszédet lezárni vélte:
– Akkor mi van ott? Egyáltalán..
Férj lelkessé vált. Valamit hadovált madárcsicsergésről, falombok susogásáról, kirándulásról, hegyi patakról, sőt, olyan avult dolgokról is, mint könyvek, tollaslabdázás, virágszedés, pisilés a fa tövébe. A gyerekek úgy néztek rá, mintha múzeumban néznék meg épp a befáslizott 87. Ramszeszt.
Viki feltett még egy utolsó kérdést, miszerint “de hogy érted azt, apa, hogy nincs wifi?”, de erre már nem kapott választ, mert jobbnak láttuk, ha a gyerekek nem borulnak ki még jobban.
És bár ez egy határozottan jópofa történetnek tűnik első blikkre, a mögöttes tartalom rettentően mai és sajnos rendkívül aktuális. Valljuk be, a közösségi kommunikációs eszközök itt vannak a mindennapjainkban és uralják az életünk nagyon nagy hányadát. Az okostelefonok, tabletek, laptopok korát éljük.
Mi a magunk részéről próbáljuk kordában tartani a dolgot, este hétkor minden gyerek leadja a telefonját apának, a napközbent pedig megoldjuk úgy, hogy néha ide megyünk, néha oda, a jövő héttől pedig kezdődik a tábor, de rengeteg durva példát látok már a mi gyerekeink háza táján is.
Vikinek például van olyan osztálytársa (12 éves), aki a tanévzáró óta minden nap, pontban éjfélkor beírja a facebookon: kihívás teljesítve, éjfél van. Június 15 óta ez a lányka nem aludt el éjfél előtt, még rosszabb, ha a szülő közben azt hiszi, alszik a csimotája, csak épp nála van a telefonja a párna alatt. Én lehullajtom a leplet: nem alszik és nem a párna alatt van a telefon.
A lányom szerint minden “tök kúúúl” és már pedzegette, hogy ő is szeretné csinálni ezt a kihívást, de rémes szülő lévén nem hagytam neki. Próbáltam elmagyarázni, hogy nem akarom, hogy kialvatlan legyen, az alvás mekkora buli (magyarázd meg a folyónak, hogy ne folyjon… kb ennyit érek el vele) és mi lesz, ha újra kezdődik a tanév és ő majd jól kiesik a padból a fáradtságtól.
Végül mondtam neki, hiába roppant trendi minden éjjel éjfélig fent kutyogni, én akkor sem engedem és legkésőbb fél tízkor minden este fellövöm neki a pizsamát.
fotó: napidoktor.hu
Már majdnem ennyi lett volna egyébként ennek a cikknek a lényege, amikor a már emlegetett anyuka-barátnőim facebook csoportjában pont ez lett a téma. Rá kellett jönnöm, máshol is gond ez a dolog, így most tőlük idézek úgy, hogy tőletek, kedves olvasók, pedig egy ötletelést várok: mi a megoldás szerintetek?
Annamária (egy 13 éves és egy 10 éves kisfiú anyukája):
Lassan nem érdekli a nagyot semmi. Én mindenesetre nagyon rosszul viselem. Pont azért tanult könnyen és nekünk is azért volt könnyű dolgunk, mert sok minden érdekelte. Most meg…talán a kaja és a főzés.
Egyik nap a horgászat is érdekelte, ma már nem. Tegnap, amikor mutattam neki, hogy hova megyünk nyaralni, akkor de jó, induljunk már. Ma már az sem izgatja.
Kézilabdázott, heti 3-4 alkalommal volt edzés, de év vége felé az sem tetszett már annyira. Nem is folytatom a sort, hogy mi mindent csinált és már nem.
Azt is rossz látnom, hogy egyedül van. Sokat gondolkodtam már ezen. Én sem voltam ilyen idős koromban egy társasági lény, olvastam, zenéltem meg a húgom. Azt érzem, békén kell hagynom, de nézzem, hogy egész nap a gép előtt ül? Vagy a TV előtt ül egész nap?
Tudjátok, nagyon sok függő van a gimiben, ahol dolgozom. Van aki pánikbeteg is már. Virtuális világban élők és nem tudom, mi az ami oda visz, hol a határ.
Edina (12 és fél éves ikrei vannak):
Sajnos nálunk is ez van. Reggel, délben, este. Haverok is tabletestől jönnek. Ha tiltom, dac van. Egyre flegmább, szenvtelenebb.
Barbara (13 éves a nagyfia, 10 éves a lánya) meséli:
Egy kamaszgyerekes baratnőm nem tiltja ezeket. Ő azt mondja, hogy ha tiltja, akkor titokban csinálja és az a rosszabb.
De az enyéim is remegnek a wifi-ert. A lányom akárhová bemegyünk (étterem, hotel, bármi) kb fél perc múlva már tudja a wifi kódot.
Ági (a lánya 12 éves, iker fiai 9 és fél évesek):
Mi otthon úgy csináltuk eddig, hogy semmit nem tiltottunk, korlátoztunk , annyit és akkor játszottak amikor akartak. Van számítógép, laptop, tab, psvita, playstation. Úgy érzem, szerencsénk van a gyerekeinkkel. Játszanak , de nem vészes, nem kétségbeejtő. Nem tudom hogy azért mert sose volt tiltott vagy azért mert ilyen típusúak.
Megoldásokat, ötletelést várok tehát: tapasztaltok-e ilyesmiket ti is? Hogyan oldjátok meg? Büntetni, tiltani kell-e, vagy hagyni?
Kapcsolódó bejegyzés: Gyermeki gonoszság a közösségi oldalakon
fotó: nlcafe
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://bouvet.cafeblog.hu/2015/07/16/internetfuggo-kiskamaszok-van-megoldas/
