Gyerekek, milyen szülő az, aki otthagyja a gyermekét a forró kocsiban? Milyen gazdi hagyja ott az állatot a kocsiban? Hogy nem tűnik fel neki, hogy nem egyedül érkezett oda, ahová ment?
Idestova harminc éve meséli egy ismerősöm, milyen volt az, amikor az akkor már nagyon idős nagymama otthagyta a sarki kisboltban a hároméves unokáját. Elmentek együtt a boltba, vettek zsemlét meg egy téli fagyit a kicsinek, a mami meg hazaslattyogott, kezében a zsemlével és a téli fagyival. Hiányérzet, döbbenet, visszarohanás, a gyerek ugyanott volt, ahol hagyták és fel sem tűnt neki, hogy nincs ott a nagyi – csupán az, hogy egy újabb csomag téli fagyit tartott a kezében, hisz a másikat a mama túszul ejtette.
De azt képzeld el, ez a történet tényleg egy harminc éves sztori, de minden rokoni találkozásnál szóba kerül, a mama már tíz éve nem él, az apró főhős pedig már rég egy kislány anyukája és mégis: meghatározó esemény volt ez a – nem több, mint három percnyi – szösszenet.
Minden évben tépem a hajam azoktól a hírektől, amik a nyári kánikula során olvashatóak szülőkről, akik csak beszaladtak a drogériába/boltba/postára/bárhová megvenni ezt meg azt és közben a gyereket simán bezárva hagyták a kocsiban.
Azok sem jobbak, akik kutyát hagynak ugyanott és míg ők a légkondival felszerelt üzletben lébecolnak, az állat a kínok kínját szenvedi.
Jobb esetben a gyerek vagy az állat túléli, vagy kimentik és bizony azok számára, akik ilyenkor feltörik a kocsit, beütik a szélvédőt vagy szétverik az ajtót, a legkevésbé sem tényező a jármű biztonsága. Rosszabb esetben meg… hát ilyen történet idén is volt. Nem is egy.
A The Independent nevű újság szerint az Evenflo Advanced SensorSafe nevű babaülést a múlt héten kezdték árusítani körülbelül 42 ezer forintos áron. Az ülésbe szerelt vezeték nélküli chip hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, ha az autó leállítását követően nem kapcsolja ki a gyermek biztonsági övét.
“Ez a gyermekülés kizárja annak a lehetőségét, hogy egy kisgyermeket az autóban felejtsenek.” – mondta a Walmart illetékese, aki hozzátette azt is: kilenc naponta hal meg egy gyermek amiatt, mert otthagyták a gépjárműben.
Tulajdonképpen nem vagyok biztos abban, hogy beválik-e majd ez a kütyü: egyrészt drága, másrészt abban a világban, amikor hiába ordibál a gépjármű, hogy “kapcsold be a biztonsági övet”, a sofőr “ej, arra a pár száz méterre minek?” kérdéssel reagál, nem tudom, lesz-e eredménye. De az is lehet, megérjük azt a pillanatot, amikor okostelefonba töltött applikáció fogja figyelmeztetni a szülőket, hogy “hahó, öregem, a gyereked-kutyád ne hagyd a kocsiban!”.
fotó: walmart.com
kiemelt kép forrása: nlcafe.hu
Kattints ide a teljes cikkért!