Hogyan veszítettem el …. a jegygyűrűmet..

Velem mindig olyan baromságok történnek, de tényleg. Ráadásul olyankor vagyok ultra béna, amikor Férj valami miatt nincs pár méteren belül, mert olyankor aztán tuti, hogy beleszaladok egy hányó gyerekbe, egy háromcentis pókba a falon, amitől visítok, mint a szűzlány az első csók után, vagy pont akkor üt be a kék halál a számítógépembe, amit aztán a híres-neves női megoldással sem lehet meggyógyítani (kikapcs-bekapcs, tudod!).

Legutóbb Férj meg az egyik barátja elmentek este moziba. Három órányi távollét alatt nyilván semmi extra gebasz nem történhet otthon – gondolta ő, meg én is, mert én meg tök lelkes voltam. Lezajlott az esti rutin itthon azt leszámítva, hogy a Viki kapott egy enyhe napszúrást és amint Férj kitette itthonról a lábát, hányni kezdett, mint az albán szamár. Nem baj, a helyzet csúcsán vagyok, megitattam a gyereket, fogtam a haját a wc-csésze felett, teletömtem C-vitaminnal és jobban lett, mire fellőttem a pizsit.

Viki kilenckor alszik általában, Lacika még egy fél órát zsezseg és olyankor szoktam én azt nézni, hogy a fiam úgy beszélget fél órán keresztül, hogy szerintem nem vesz levegőt sem. Ezen a bizonyos estén is hallgathattam hát mindenfélét transzformerekről, meg a Terminátorról, meg a csillagrombolókról, meg az olyasmi, izgi témákról, amikre én csak annyit tudok visszareagálni, hogy jééé, meg húha.

Eljött a fél tíz, Lacika bedőlt a párnájára és magához ölelte a plüss kiskutyát, aki neki a legjobb barát egyéves kora óta, én pedig sóhajtottam egy nagyot és lehuppantam egy székre.

Mintha megcsípte volna valami az ujjamat, de nem igazán foglalkoztam vele. Épp belekezdtem egy cikk írásába, vagy olvasásába, már nem tudom, meg nem is érdekes, amikor kezdett olyan furcsává válni a kezem. Mind formailag, mind érzésileg, valami nagyon nem volt kóser.

Rábámultam az ujjamra, határozottan látszódott valami csípésszerű rajta, úgyhogy pár percig szúnyogot kerestem a kislámpa fényénél. Az ujjam viszketett, csípett és húzni kezdett rajta a bőr, úgyhogy kimentem a konyhába, bekaptam egy C-vitamint meg egy kalcium tablettát és elintézettnek éreztem a bajomat.

Belefeledkeztem egy cikkbe, amikor hallottam, hogy Férj matat a bejáratnál és megérkezett: az ujjamra akkor csodálkoztam rá ismét, hát én még ilyet nem láttam korábban.

Emlékeztek még arra a rip-rop szerű kajára, aminek az volt a neve, hogy dobverő? Vagy előttetek van az ősember képe azzal a bazinagy bottal?

fotó: 123rf.com

Na, pont ekkora torzó volt az egyik ujjam helyén. Kiszaladtam az előszobába Férjet üdvözölni, magam előtt tartván a dorongot és vigyorgó képpel mutattam neki: nézd már, mim van!

Leesett az álla, kigúvadt a szeme és annyit rebegett, te jó ég! Felkapcsoltuk a villanyt és láttuk, az hagyján, hogy akkora a gyűrűsujjam, mint egy plus size csirkecomb, de a színét tekintve leginkább már……kék.

A jegygyűrűm és az eljegyzési gyűrűm vészesen elszorították már az ujjamat, ott álltam egy kék színű husánggal és még volt erőm vigyorogni, mint a vadalma, ami azt hiszi, különleges.

Férj rámripított, hogy azonnal húzzam le a gyűrűimet, de biztosítottam őt arról, hogy egy övet nem tudnék már az ujjamról lehúzni, nemhogy a gyűrűimet. Ekkor hangzott el a szájából az a mondat, ami később túllendített az izgalmakon, meg a következő fájdalmakon, mert olyan szemérmetlenül röhögtem rajta. Azt mondta: “Még ilyen f.szságra hazajönni!” – és ezt olyan hangsúllyal, hogy majdnem megzabáltam.

Hozott cérnát, mert a nagypapájától azt tanulta, cérna segítségével le lehet húzni a gyűrűt, körbetekerte vele az ujjamat, de a gyűrű meg sem moccant, a kezem viszont kezdett zsibbadni. Ekkor fél percre eltűnt az én férjem és amikor visszajött, egy halk sikkantással jeleztem, hogy nem tetszik az, amit látok. Ugyanis akkora harapófogót hozott felém, hogy ha nem felém jön, elhiszem, hogy autót megy szerelni.

“Vagy a gyűrűd, vagy az ujjad!” – szólalt meg ekkor, látván, hogy megrémültem. – “Orvosra meg már nincs idő.” – tette hozzá, nyomatékosítva. Ránéztem az orbitális méretű kék husángra, majd odatartottam a fogó elé, mert már annyira fájt, hogy majd’ belepusztultam.

Nem volt épp könnyű menet lepattintani rólam egy jegygyűrűt és egy tömör, karikagyűrű eljegyzési gyűrűt, de sikerült, így szépen lassan visszatért a szín is az ujjamba és már nem tudtam volna magamat elpattintani egy Hupikék törpike film meghallgatásán.

A két gyűrű 13 éven át volt az ujjamon, nyilván milliom érzelem fűz hozzájuk, de igaza volt Férjnek, hogy inkább ők, mint az ujjam. Majd keresünk egy ékszerészt, aki megjavítja őket.

Ui: Férj nemsokára menne az új Terminátor film bemutatójára – szerintem a fiával -, én azon az estén valószínűleg marha korán ágyba bújok és a fülemre húzom a párnámat.

A kép egy órával a gyűrű leszedése után készült, ez már a gyógyultabb és babapopsi-rózsaszín állapot.