in

Hiszti, balhé, bunyó, szakítás

Szerencsétlenül alakul az élet a Szelfi tizenharmadik epizódjában.

Randimentes randi

Adáéknál a reggel békülékenyen indul a tegnap esti bunkózós balhé ellenére. Bálint az éjszaka folyamán mégis átteleportálta magát Anya mellé az ágyba a békülés jeleként, úgyhogy most újból nyugalom honol az univerzumban.

A fiúkat kiviszi a jégre, utána a barátnője elhívja egy randiszagú négyes ivászatra. Az event állítólag szigorúan mezei baráti kiruccanás, de azért bármi benne lehet a pakliban. Ada örül a kötetlenebb találkozásnak, hiszen óhatatlanul befeszül a „randi” szó hallatán.
Azonban nincs sok ideje ezen agyalni, mert Bálint az edzésen balhéba keveredik, és az ő lelkét kell ápolnia.

Telefonos szakítás még sohasem volt ennyire fájdalmas

Robinak nem sikerül egyik napról a másikra megszokni, hogy rendszert vigyen az életébe, és hiába ígérte meg az anyukájának, hogy reggel tízkor fel fog kelni, nem sikerül kiimádkozni az ágyból. Anyu kifakad, jogosan, Robinak pedig lassan be kell látnia, hogy azért van mellette, hogy segítsen neki, nem azért, hogy mindent megcsináljon helyette.

A konyhára például ráfér egy alapos nagytakarítás, de Robi, akinek saját bevallása szerint gyakorlatilag tönkrement az orra a több évnyi drogozástól, nem veszi észre a kellemetlen szagokat. Valószínűleg erre mondják, hogy minden kárban van valami haszon.

Robi amúgy sem volt soha tisztaságmániás, az ilyesmi nem nagyon hatja meg, és így gyakorlatilag megvalósítja a négy fal közötti hajléktalan-lét állapotát. Nem mi mondjuk, hanem ő:

„Mindig is úgy fogok élni, mint egy hajléktalan, csak legyen egy hajlék a fejem fölött.”

Anyu aztán felállítja az egyébként valószínűleg helyes diagnózist: a súlyos depresszió tünete, hogy a fia nem akar felkelni, és kimozdulni, sőt, egyáltalán bármibe fogni. Két kiutat lát ebből: az antidepresszánsokat, vagy a kőkemény küzdelmet. Utóbbiba azonban szerinte nem fér bele, hogy Robi Edinával él együtt, mert a lány nem motiválja semmiben. Ezzel amúgy részben Robi is egyetért:

„Lányt nem fogok találni, amíg a volt barátnőmmel élek egy ágyban.”

– vonja le a logikus következtetést, az ezt követő jelenet azonban mégis nagyon szomorú. Telefonon közli a döntést a lánnyal, aki érthető módon kicsit értetlenül fogadja a szétköltözés hirtelen jött ötletét. Érthető módon, hiszen annak idején Robi hívta át maga mellé, hogy ne legyen egyedül.

A cél azonban most éppen az, hogy Robi negyven évesen végre megtanuljon egyedül élni, és gondoskodni magáról. Meglátjuk, hogy alakul!

„Anya akkor alszik vissza, mikor jön a bébisintér”

Gabiéknál a nap startolhatna finom kakaós csigával is, de Martin úgy dönt, ma inkább egy kis hisztivel kezdi a reggelt. A sírásba Eliot is beszáll vokálozni, ami teljesen leszívja a szülők életenergiáit.

A házaspár tudja, hogy változtatniuk kell, az egyetlen megoldásnak pedig a „bébisintér”, azaz a bébiszitter tűnik, hogy még valami szabadidejük is maradjon.
Apa fáradt és hisztis, Anya szívesen segítene neki, de Ádám nem küld elég egyértelmű jeleket. Ádám szerint pedig Gabi az, aki nem olvas eléggé a sorok között.
Patthelyzet. Gabi tanácstalan.

A megvakulás Hajdú Péternél is rosszabb

Puzsér dühödten veti magát az autójába, hogy útnak induljon számos munkahelyei egyikére, a rádióba. Az elkeseredettség oka, hogy az újabb szemvizsgálat 40%-os látáskárosodást mutatott nála. Nem tudjuk pontosan, hogy ezt a 40-et most a 125%-os korábbi vizsgálat eredményéből kell kivonni, vagy egyszerűen csak 100%-ból, de ez a lényegen nem változtat: a baj sokkal nagyobb, mint elsőre gondoltuk.

Nem irigyeljük hát a rádióhallgatókat, akiket amúgy a Hajdú Péterrel folytatott háború aktuális állomásáról fog tájékoztatni a feldúlt kritikus. Az állomás azért is különösen találó ebben az esetben, mert a Hajdú részéről kezdeményezett elnapolások miatt jelenleg állóháborúról beszélhetünk.

A műsorvezetővel folytatott beszélgetés végén aztán Puzsér levonja a mérleget élete aktuális alakulásából:

„Még jobban ki lett a bizonytalan jövőbe helyezve ez az egész ügy, meg ennek az egész ügynek a kimenetele, ami a legszorongatóbb, ami történhet… ja, azon kívül, hogy az ember megvakul, jó, mondjuk az esetleg szarabb lehet!”

„Ahol tartasz az éneklésben, meg sem érdemled!”

Kata nyugtalankodik, mivel Tamással az új dal megírása közben egész más szerepben kell megfelelnie, mint a kapcsolatuk korábbi fejezeteiben: a pasija most minimum a munkatársa vagy sokkal inkább a főnöke – legalábbis a lány úgy érzi. Nem véletlenül, hiszen legutóbb emiatt össze is vesztek. Tamás most azonban jó híreket hoz, elkezdhetnek lakást nézni Kínában. Kata mindenképp szeretne egy balconyt, azaz népies nevén egy erkélyt is a jövendőbeli otthonukhoz.
Tamás úgy dönt, hogy törleszkedés helyett inkább egy kis oltogatással motiválja a barátnőjét. A fiú szerint Katának minden adottsága meglenne a sikerhez, de mindezt elnyomja a lustasága, bár ő sem világcsúcsrészidőn belül rakta össze Kata dalát.

Később tovább nyomasztja Katát, hogy gyakoroljon, mert két nap múlva felvétel. Kata egy üveg borral indul el a próbaterembe.

Sebaj, majd egy kis arcpaskolás segít ráhangolódni:

Katát megrémíti, hogy elvileg azt csinálja, ami boldoggá teszi, azonban úgy érzi, néha nem tud megbirkózni azzal, hogy most neki kell kitaposnia a saját útját. A kapuk tárva-nyitva állnak, a lány viszont pánikban van. Sajnos a csöcsös Múzsa neki sem hoz szerencsét, úgyhogy vert seregként, félig üres borosüveggel indul haza.


Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtl2/szelfi/hiszti-balhe-bunyo-szakitas

Meggyes-mákos piskótatekercs

Borsópaprikás