in

Gigaméretű adventi naptár: elkészítették Százhalombattán

adventi naptár

A százhalombattai polgármesteri hivatal teljes főtéri homlokzatát elfoglalja Magyarország egyik legnagyobb adventi naptára, a 300 négyzetméteres kalendárium első ablakát december elsején nyitják ki.

A 24 ablakos különleges adventi naptár eltakarja az önkormányzat Szent István téri épületének tér felé néző falát, két négyzetméteres ablakai az ingatlan nyílászáróihoz “igazodnak” – magyarázta Nyilas Hajnalka, a hivatal szóvivője az MTI-nek

Tájékoztatása szerint december elsejétől minden nap egy-egy új ablak nyílik majd ki a kalendáriumon, amelyen az ablakok alatt megbújó díszes betűkből a “boldog karácsonyi ünnepet!” felirat áll össze.

Az első ablakot hétfőn a százhalombattai úszó hírességek csarnokának egyik tagja, Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszónő leplezi le – avatott be a részletekbe a szóvivő.

Mint mondta, kicsiknek és nagyoknak óriási élményt nyújt majd az ünnepi ceremóniával együtt sorra kerülő zenés lézer- és tűzzsonglőr show, amit a visszaszámlálás után a főtéren elhelyezett megannyi karácsonyi fény közös felkapcsolása követ. Az elkövetkező hetekben számos kulturális program, meghitt hangulat és kirakodó vásár várja a városlakókat a főtéren egészen karácsonyig – tette hozzá Nyilas Hajnalka.

The post Gigaméretű adventi naptár: elkészítették Százhalombattán appeared first on Karácsony 2014, ajándékok, advent, karácsonyi receptek.

Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.karacsonyitipp.com/gigameretu-adventi-naptar-elkeszitettek-szazhalombattan/

Som Lajos lesz Karda Bea esküvői tanúja

Videó: Így érkezett meg a Fehér Ház karácsonyfája