in

Gálvölgyi János emelte a tétet, elszavalta a Bulibárót

Amikor már azt hittük, hogy az őrület nem fokozható tovább, megérkezett Gálvölgyi János. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő minden idők egyik legnagyszerűbb komikusa, és van annyira jó fej, hogy örömmel vállalta, hogy a nyár két nagy slágerét is „behúzza” egyszerre. Egyrészt ő is csatlakozott azokhoz a színészekhez, akik egy popdal elszavalásával mutatják meg, mi is a versmondás magasiskolája, másrészt igen bátor volt, hiszen egy friss és rendkívül népszerű számot választott magának. Süle László riportja.

A Bulibáró című opusz már 4,3 millió megtekintésnél jár a videómegosztókon, de nem kell ahhoz statisztika, hogy belássuk: kiirthatatlanul beköltözött a magyarok hallójárataiba. A popslágerek verselős sorozata egyébként valamikor a nyár elején kezdődött. Akkor Szilágyi Csenge nagy átéléssel mondta fel a Szomorú szamuráj szövegét. Aztán következett a Hungary’s Got Talent zsűritagja, Csuja Imre, az UFO együttes Napolajával. A műfaj sikerét mutatja, hogy a kiváló stand up komikus, Janklovics Péter színész is elkészítette a saját sorozatát, olyan slágerekkel, mint a „Fiatal szerelem” a Happy Gangtől vagy éppen a Skyland „Érezd a ritmust!” című szerzeménye. Itt külön meg kell említeni Csőre Gábort, aki önként jelentkezett Péternél, hogy előadja saját Ganxsta Zolee és a Kartell interpretációját.

De térjünk vissza Gálvölgyihez, aki maga is jót szórakozott a felvételek alatt.

A teljes adást megnézhei az RTL Moston! Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/fokusz/galvolgyi-janos-emelte-a-tetet-elszavalta-a-bulibarot

Rejtett kamerával jártunk az onkológián, embertelen körülményeket találtunk

Gyengült a forint