in

Fördős Zé a nyaralások alatt is igazi gourmand

A Konyhafőnök zsűritagja nyári terveiről is beszélt. Tóth Marci elmesélte, hogy biciklivel vág neki az EL Caminonak, Kautzky Armand pedig az apaszerepről és a közelgő apák napjáról mesélt nekünk. S, hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül!

Először telefonon beszéltünk Kara Tünde állapotáról párjával, Czitor Attilával. A színésznő a színpadon esett össze próba közben, azóta kórházban ápolják, pár napja pedig felébredt a kómából.

Megölte a feleségét és a két fiát, majd magával is végzett egy balmazújvárosi férfi tegnap. Hogy mi vezethet odáig, hogy ilyesmi történjen egy családban, Bilkei Pál kriminálpszichológust kérdeztük.

Kiképzést kapnak a kiskutyák

Nyolc tündéri malinois kölyöknek adott életet még április elején Roni, a rendőrség nyomkövető, kábítószer-kereső kutyája. Az apróságok speciális kiképzést kapnak, így felnőve a BRFK állományában látnak majd el szolgálatot. Suszter Ferenc alezredes elmondta, hogyan néz ki egy ilyen kiképzés.

A magyar táncosok elvarázsolják a világot

Most a Freelusion csapat kápráztatta el teljesen az America’s Got Talent zsűrijét, és gondolkodás nélkül továbbjuttatták a formációt. Hogy kik is ők pontosan és mivel, hogyan dolgoznak, a csapat tagjai elárulták.

A strandszezon kezdetével többen turbó csoda diétákhoz fordulnak, pedig ez veszélyes lehet. Héder Éva dietetikussal és Medvés Tímeával a tartós fogyás rejtelmeiről beszélgettünk.

Napi Doktor rovatunkban pedig az ekcémáról esett szó, melynek nehéz felfedezni a kiváltó okait, és még nehezebb megtalálni a megfelelő gyógymódot.

Vasárnap lesz Apák napja!

Az apáknak is jár egy nap, ami csak róluk szól. Kautzky Armand az apaszerepről, Bedő Imre, a Férfiak Klubjának elnöke pedig arról mesélt, hogy mennyire fontosak az apukák a gyerekek életében.

800 km biciklivel

Tóth Márton vízilabdázó egy nem mindennapi feladatra szánta el magát. Biciklivel akar nekivágni az El Caminonak, ám nem egyedül. Hogy kivel és milyen céllal, elmesélte nekünk.

Bár nem sok ideje van a pihenésre, a finom falatokat sehol sem veti meg. A Konyhafőnök zsűritagja, Fördős Zé nyári terveiről is mesélt, és egy képes élménybeszámolón keresztül megmutatta kedvenc külföldi ételeit.

Végül pedig arról beszélgettünk, hogy milyen az élet egy idősek otthonában. Egy ott dolgozó és egy lakó mesélt tapasztalatairól.

A pénteki adás minden pillanatát visszanézheti az RTL Moston!

Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/808/fordos-ze-a-nyaralasok-alatt-is-igazi-gourmand-1

Kell-e a gyereknek fülbevaló?

Narancsos ribizlidzsem