in

Festy Youtube – Íme az elérhetőség!

Festy Youtube – Íme az elérhetőség!

Festy fashion és travel blogger, akit mindenki csak Festy in style néven ismer. Rohonczi Anita 19XX-ban született, már gyermekkora óta érdekelte a divat, valamint érdeklődött a reál tárgyak iránt is. Kislány korában sosem akart stylist, sminkes vagy modell lenni, mégis a divat felé húzott a szíve. Pályaválasztása során viszont mégis az ELTE-n kezdett el térképészetet tanulni. A térképészeti tanulmányai során egy speciális területtel kezdett el foglalkozni, ami nem más, mint a gyengén látók számára tervezett atlaszok. A divat iránti érdeklődése csak később, a munka mellett erősödött fel, amikor egy külföldi divat bloggerről szóló interjút elolvasott. Ekkor még a divatblogger szakma teljesen ismeretlen volt, mégis úgy érezte, hogy ez az a szakma, amiről mindig is álmodott. A munkahelyi feladatai és tudományos kutatásai mellett 2009-ben indította el blogját Festy in style néven, majd négy év elteltével főállású divat bloggerré vált. Ma a világ legjelentősebb divatbemutatóira kap rendszeresen meghívókat, New Yorkban, Párizsban, Londonban, Milánóban olyan neves márkákkal dolgozik együtt, mint például a Chanel, az Omega vagy Louis Vuitton. Ezek mellett pedig együttműködött már olyan márkákkal mint a Bibloo Fashion, Karl Lagerfeld, BioTechUSA, SouFeel.com, Clarins Official, Guerlain, Moet Chandon, Gant, Notino, La Martina, Blue Nature, L’OCCIATE en Provance Hungary, Gas, Genny és még sok más. Festy bloggert és influencert divattal- és utazással kapcsolatos márkák szárára ajánljuk a termékek reklámozásához. Youtube csatornáját több mint 6 ezren követik, ahova vlogvideókat, unboxing videókat vagy HAUL videókat tölt fel.

 

Festy Youtube – Íme az elérhetőség!

Ez a cikk Festy Youtube – Íme az elérhetőség! először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Tóth Orsolya Instagram – Íme az elérhetőség!

Dallos Bogi TikTok – Íme az elérhetőség!