Miközben egyes politikusok és facebook kommentelők veszélyes, őrjöngő hordaként hivatkoznak a menekültekre, sajtóhírek szerint a határ menti településeken megnőtt a gázpisztolyok iránti kereslet. De vajon tényleg indokolt a vonuló embertömeggel szembeni félelem? Elmentünk, hogy személyesen győződjünk meg róla, és úgy tűnik, a migránsok sokkal nagyobb bajban vannak, mint mi. A velük készült videóinterjúból az is kiderül, hogy nekik is van véleményük rólunk, és az is, hogy mit, üzennek Orbán Viktornak.
A napokban figyelemre méltó cikk jelent meg a délmagyar.hu-n, melyet aztán a teljes magyar sajtó felkapott. Az írás szerint a bevándorlók keltette félelem hatására az elmúlt egy hónapban 50 százalékkal emelkedett az önvédelmi gázfegyverek eladása az egyik szegedi fegyverboltban. Ez elsőre jelentős növekedésnek tűnik, de ha a százalékok mögé nézünk, a tények már nem ennyire ijesztőek. A cikkben is hivatkozott szegedi Harmónia vadászbolt munkatársa, Hajtman Eduard szerint az üzletben eddig átlagosan heti 2-3 gázpisztolyt értékesítettek, ma pedig majdnem minden napra jut egy vásárlás. Tehát a havi átlagos 10-12 darab helyett nagyjából 16-20 darab fogy.
Az üzletbe betérő vásárlók nem titkolják, hogy a menekültek miatt szeretnének önvédelmi fegyvert venni, ugyanakkor egyikük sem említett olyat, hogy meg kellett volna védenie magát a bevándorlókkal szemben, és tanúja sem volt hasonló esetnek. A régi Hattyas-, ma Klebelsberg-telep és a határ menti falvak, tanyák lakói leginkább arra panaszkodnak, hogy a bevándorlók betévednek a kertjükbe. Volt olyan lakó, aki reggel több menekültet is talált az udvarában, és mivel nem értették egymást, ezért a fegyver felmutatásával adta tudtukra, hogy másfelé menjenek. Konkrét bűncselekményről azonban a bolt vásárlói nem számoltak be.
Az eset kapcsán megkerestük az Országos Rendőrfőkapitányság Kommunikációs Osztályát, hogy megtudjuk, hogy az utóbbi időben megnövekedett-e a bűncselekményekkel kapcsolatos lakossági bejelentések száma a menekültproblémával érintett megyékben, illetve budapesti kerületekben. Válaszukban úgy fogalmaznak, hogy a rendőrség nem vezet konkrét statisztikát arról, hogy mennyi bejelentés érkezett kifejezetten bevándorlókkal kapcsolatban, ugyanakkor az egyértelműen kijelenthető, hogy az említett területeken nem növekedett meg az utóbbi időben számottevően a lakossági bejelentések száma. Bűncselekményekkel kapcsolatos megkeresés ilyen témában nem érkezett, az emberek leginkább a bevándorlók jelenlétének tényével kapcsolatban szoktak bejelentést tenni:
„Az érintett megyék (Csongrád, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron megye), valamint a főváros vonatkozásában a lakosság részéről érkezett bejelentések jellemzően tájékoztató jelleggel, az általuk illegális határátlépőnek vélt személyek közterületi tartózkodására és közlekedési útvonalára vonatkoznak.”
Menekültek nem csak a határ menti megyékben, de Budapesten is nagy számmal akadnak. Adta magát tehát a kérdés, hogy jelenlétük hatására itt is fellendült-e az önvédelmi fegyverek iránti igény. Vass Gábor, a Kaliber magazin főszerkesztője kérdésünkre elmondta, hogy tudomása szerint az érintett fővárosi kerületekben található fegyverboltokban nem nőtt meg a gázpisztolyok eladások száma.
Az, hogy az idegen emberek jelenléte félelmet kelt egy-egy település vagy kerület lakóiban, természetes. Az itt élők nem ismerik a bevándorlók céljait, keveset tudnak érkezésük okáról, és ami a legfontosabb: szinte egyáltalán nem tudnak velük kommunikálni a nyilvánvaló nyelvi korlátok és kulturális különbségek miatt. Így aztán érthető, ha távolságtartóan viszonyulnak hozzájuk. Mi magunk sem tudtuk, hogy mire számítsunk, de úgy döntöttünk, személyesen járunk utána a dolognak, és megnézzük, hogyan élnek, miért jönnek és milyen céljaik vannak az illegális bevándorlóknak.
Péntek délelőtt nekivágtunk, hogy ellátogassunk a II. János Pál pápa térre és a Keleti Pályaudvarhoz, hogy beszélgessünk a menekültekkel és a környékbeliekkel. A nyelvi nehézségek hamar megmutatkoztak: a volt Köztársaság téren ideiglenesen táborozó migránsoknak elenyésző része beszél akár csak alapszinten is angolul (magyarul érthető okokból nem is próbálkoztunk). Szerencsére az egyik üzletben összefutottunk a fárszi nyelvet bíró Pavelka Beával, aki készségesen segített nekünk. Így sikerült többekkel szóba elegyednünk, és hamar egyértelművé vált, hogy az ideérkezők zöme nem azért jött, hogy Magyarországon letelepedjen.
A bevándorlók jelentős része Afganisztánból, kisebb része Pakisztánból és Iránból érkezett. Azért keltek útra, mert féltették a saját és gyermekeik életét, és semmi mást nem akarnak, csak élni. Ahogy egyikük fogalmazott:
„A háború miatt ha ma kimész az utcára Afganisztánban, nem biztos hogy élve hazajutsz.”
Elsődleges úticéljuk nem Magyarország, többségük eredetileg Németországba szeretett volna eljutni, de sokuknak a szerb-magyar határnál teljesen elfogyott a pénze. Van olyan család, ahol a szülők és a két gyerek után fejenként 1300 eurót fizettek az embercsempészeknek, hogy eljussanak Athéntól Szegedig. Fontos látni, hogy ezeknek az embereknek ez volt az összes vagyonuk: minden pénzüket beleölték abba, hogy egy élhető országba jussanak, és gyakorlatilag nem maradt semmilyük. Arra, hogy folytassák útjukat Németország felé, már nem maradt pénzük, azt várják, hogy otthon maradt rokonaik kisegítik majd őket valahogy. Többen azért keltek útra egyedül, vagy barátaik társaságában, hogy hazájukban maradt családtagjaikat segítsék külföldről – abban bíztak, hogy ha eljutnak Németországba, akkor sikerül munkát találniuk, és tudnak pénzt küldeni szüleiknek, testvéreiknek. Erre napról napra kevesebb esélyük van. Annál is inkább, mert egy uniós szabályozás szerint a menekülteket abba az országba toloncolhatják vissza, ahol először nyilvántartásba vették őket. A szabályozás szerint a menekülteket abban az országban kell nyilvántartásba venni, ahol először lépték át az EU határát. Bár Magyarország külön kérvényezte, hogy legalább szeptemberig ne küldjenek ide vissza menekülteket más európai uniós államok, többen azt állítják a migránsok közül, hogy hazánkba érve erőszakkal vettek tőlük ujjlenyomatot, hogy regisztrálják őket. Bár most a szabad ég alatt alszanak egy parkban, ahol két vécé jut egy falunyi emberre, sokan fogalmaztak úgy, hogy még az is jobb, ha Magyarországra toloncolják vissza őket, mintha vissza kellene térniük a hazájukba, ahol nincs munkalehetőség, és állandó háborús fenyegetettségben kell élniük.
Bár szinte kivétel nélkül a boldogulás reményében vágtak neki, az út nehezebbnek bizonyult, mint gondolták. Egy főként 18 éves gyerekekből álló csoport tagjai azt mesélték, hogy Törökország partjainál negyvenöten zsúfolódtak össze egy 8 méter hosszú evezős csónakon, ami aztán elsüllyedt alattuk. Hét órán keresztül várták a vízben, hogy kimentsék őket, három Kattints ide a teljes cikkért!
