Ma ünnepeljük Advent első vasárnapját. A IV. században VII. Gergely pápa jelölte ki az ünnep időtartalmát és határozta meg a négy adventi vasárnapot. Az adventi gyertyagyújtás szokása azonban későbbre tehető.
Idén pontosan Szent András apostol napjával kezdődik az Advent, a karácsonyi időszak négy várakozással teli és az elcsendesülésnek, a böjtnek teret engedő hete.
A IV. században VII. Gergely pápa jelölte ki az ünnep időtartalmát és határozta meg a négy adventi vasárnapot. Az adventi gyertyagyújtás szokása azonban későbbre tehető, 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el az első koszorút egy szekérkerékből.
Tehát vasárnap kell meggyújtani az első, a hagyomány szerint sötétlila gyertyát az adventi koszorún.
Minden gyertya egy fogalmat szimbolizál, az elsőn a hit, a következőkön a remény, majd az öröm és a szeretet fényei gyulladnak ki karácsonyig.
Az Advent szó jelentése pedig eljövetel. Adventus domini, az úr eljövetele.
A karácsony közeledte azonban az ajándékok beszerzésének és a gyermekek részéről a feszült várakozásnak is az időszaka. Advent első vasárnapját követően hétfőn már december elseje lesz, ki lehet nyitni az adventi naptár első csokoládét rejtő fülecskéjét.
A karácsonyi naptárnyitás szokása a XX. század elején, Németországból induló hagyomány. Türelmetlen gyermekét csitítandó egy édesanya kartonlapokból készítette el az első várakozást segítő szerkezetet, a felcseperedett fiú pedig anyja leleményéből jó üzletet csinált és meggazdagodott.
A népi hagyomány szerint az adventi időszak az elcsendesedésé, tiltva volt ilyenkor a tánc és esküvőt tartani sem volt illő Adventkor.
Az adventi és karácsonyi időszak minden izgalma és meghittsége mellett a kisebb-nagyobb lakástüzek korszaka is. Az adventi koszorú körültekintő használata ajánlott.
Forrás: inforadio.hu
The post Ezért ünnepeljük Advent első vasárnapját appeared first on Karácsony 2014, ajándékok, advent, karácsonyi receptek.
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.karacsonyitipp.com/ezert-unnepeljuk-advent-elso-vasarnapjat/