in

Ez a katolikus pap megvédte a pedofilokat egy olasz tévéműsorban

Az olasz lelkész szerint a figyelemre vágyó fiatalok tehetnek a gyermekmolesztálásról. A katolikus egyház azonnal felfüggesztette a nyilatkozat után. A hónap idiótája címre októberben már nem érdemes pályázni, Don Gino Flaim, az olaszországi Trento városának egyik plébánosa ugyanis olyat húzott, amit nagyon nehéz lenne überelni. Az atya egy helyi tévében beszélt a pedofíliáról, ami szerinte bocsánatos bűn, és el kell fogadni, mint emberi tévelygést. Úgy fogalmazott:

 

„Sajnos vannak gyerekek, akik keresik azt a figyelmet, amit otthon nem kapnak meg, és én megértem, hogy néhány pap elgyengül.”

 

Akkor most mégegyszer:

szerinte érthető, hogy papok gyermekeket molesztálnak, és erről a szülői törődést hiányoló gyerekek tehetnek.

 

Ugyanakkor azt gondolja, hogy bár a pedofília bocsánatos bűn, a homoszexualitás már betegség.

 

A nyilatkozat után gyakorlatilag azonnal felmentették szolgálatai alól, később pedig kiadott egy közleményt arról, hogy az elhangzottak nem tükrözik az egyház álláspontját, csak a saját véleményét.

 

Az esettel egyidőben ült össze az a 300 fős katolikus konferencia, melynek fő témája az egyház és család viszonyának újragondolása.
Hétfőn Krzysztof Charamsa vatikáni lelkész nyilvánosan bevallotta, hogy meleg. Azért döntött a coming out-olás mellett, hogy így hívja fel a figyelmet az egyházon belül uralkodó elavult nézetekre. Egyébként jól időzített, tegnap volt ugyanis az „előbújás napja”, amiről itt írtunk bővebben.

 

Ferenc pápa korábban az egyház testét megfertőző leprának nevezte a pedofíliát, miután az elmúlt 10 évben 848 papot bocsátottak el gyermekmolesztálás miatt, további 2572 esetben pedig enyhébb büntetést szabtak ki.

 

Ha nem akar lemaradni a legkeményebb hírekről, kövesse a Villanyleót, az RTL blogját a Facebookon!

A teljes tartalomért Klikk ide…

Erdélyi káposztasaláta/muzsdéjos káposzta

Ön szerint Robert Capának tetszene ez a szobor? Mert nekünk nem!