Jászberényi bolyongásunk igencsak ránk jellemző története következik:
Szombat este hat óra körül úgy döntöttünk, keresünk egy cukrászdát és sétálunk egyet Jászberényben. Ez utóbbit roppant mód túlteljesítettük.
Az úgy volt, hogy megálltunk a szálloda előtt, Férj előkapta a telefonjában a dzsípíeszt, felkiáltott, hogy 1200 méterre vagyunk a cukrászdától, menjünk gyalog, laza negyed óra séta.
A cukit az interneten találtam, konkrétan ebbe a fotóba lettem szerelmes, így kizárólag az adott cukrászdába voltam hajlandó elmenni, bármennyire is hívogattak utunk során a különféle egyéb létesítmények. Mit nekünk kommersz fagyizók!
fotó: tugyicukraszda.hu
Szóval álltunk a szálloda előtt, Férj pedig egyszer csak lila dicsfényben kezdett világítani, majd közölte “erre kell mennünk!”. Rámutatott egy irányra, elindultunk. Végigmentünk egy utcán, amikor a gps benyögte, újratervezés. Férj megállt, megvakarta az orra hegyét, majd utasított, visszafordulás. Visszaslattyogtunk a szállodához, hogy elinduljunk az ellenkező irányba.
Ezt további ötször játszotta el velünk a kütyü, ötször sétáltunk végig egy-egy adott utcán, hogy utána visszatérjünk eredeti helyünkre. Már kezdett uncsi lenni, de Férj még baromi lelkes volt, hogy jó lesz ez.
Tudja a bánat, hol vagyunk típusú fotóink ekkor születtek:
Ácsorgás, gps nézegetés:
Egy kis retro életérzés, negyven éves játszóteret is láttunk:
Fél óra alatt értük el Jászberény főterét, ami amúgy négyszáz méterre található szálláshelyünktől. Itt átmentünk a lámpás, nagy kereszteződésen, elfordultunk valamerre, tettünk egy laza kerülőt, ami visszavezetett minket a kereszteződéshez. Átmentünk a lámpán, másfelé kanyarodtunk, újabb két, ismeretlen utca és ismét a kereszteződésnél találtuk magunkat a csoffadt lámpa előtt. Férj itt hagyta abba a gps-szel való idétlenkedést, no, nem azért, mert megunta, pusztán csak lemerült a telefonja.
És csak megyünk és megyünk:
Én ekkor adtam elő neki azt az ötletemet, mi lenne, ha valaki helybélit megkérdeznénk, vajon hol is vagyunk, de Férj szerint ez egy ócska ötlet, ő úgyis megjegyezte az útvonalat.
Úgyhogy átmentünk a főtér lámpáinál immár ötödjére, a közeli játszótéren gyerekeiket legeltető szülők már ismerősként integettek nekünk. Chevy Chase Európai vakáció című filmjének londoni jelenetére gondoltam, amikor beragadtak a körforgalomban. Megvan a jelenet?
Háromnegyed hét volt és moderálatlanul hangosan nevettünk Jászberény utcáin battyogva, mert gőzünk nem volt, merre járunk. Átkeltünk egy hídon, megcsodáltuk a Zagyvát és már azt sem tudtuk, merre van a szálloda. Férj nem sokkal ezután rendkívüli ötlettel állt elő: kérdezzünk meg valakit! És tényleg, közben olyan büszke arcot vágott, mint aki feltalált valamit. Épp ismét egy kereszteződésnél álltunk, mondtam neki, hogy rendben, átmegyünk és az első mukit megkérdezem. Átmentünk. És nem kérdeztem meg senkit. Ugyanis ott ragyogott előttünk a cukrászda, pont az orrunk előtt.
És jelentem: megtaláltuk az ország legjobb cukrászdáját! De tényleg!
Ahol a citromfagyi citromból készül, a tejszínhab pedig olyan, mint amilyen gyerekkorunkban volt, amikor óvodásként nem ehettünk fagyit, de kaptunk tölcsérbe tejszínhabot a gépből.
A tojáshab szó szerint megszólalt, a kókusztekercsben pedig igazi, veretes vaj simult a szánkba, a grillázs szelet tömve volt dióval és sorolhatnám. Képtelenek voltunk válogatni, álltunk ott, mint Alíz csodaországban és legszívesebben beköltöztünk volna oda, hogy mindent aprólékosan végigkóstolhassunk.
A kókusztekercs TÉNYLEG így néz ki:
Mindenki mást kért, így egymásnak adogattuk a tányérjainkat, mert egymás süteményét, fagyiját kóstoltuk és komolyan mondom, már most várom, hogy jövőre legyen újra jászberényi makettverseny, mert akkor mehetünk ebbe a cukrászdába.
Kókusztekercs, tojáshabos isler:
Fél nyolckor indultunk vissza a szállodába, akkor hangzott el az a mondat, amit szerintem életünk végéig emlegetünk majd. Én azt mondtam ERRE kellene visszaindulnunk, Férj meg azt mondta ARRA, ekkor odasúgtam a lányomnak:
“Menjünk arra, amerre apád mondja, különben nem tévedünk el.”
És lőn. Amikor már nagyon a bánatban voltunk és igazán megismerhettük Jászberény minden létező utcáját, megállítottunk egy bicikliző nénit, megkérdeztük tőle, merre van a szállodánk (“Hát az messze van innen!” – volt az első reakciója) és végül visszataláltunk.
Két és fél órányi kirándulás, séta és az ország legnagyszerűbb sütiélménye után nem kellett már bennünket este altatni.
A jászberényi komplett képsorozatot a Deluxe blogon látjátok majd (amint áttöltöm a képeket).
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://bouvet.cafeblog.hu/2015/06/14/eltevedtunk-de-megtalaltuk-az-orszag-legjobb-cukraszdajat/
