in

Életének 94. évében elhunyt Göncz Árpád

Elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnök. Személyében nem csak a rendszerváltás utáni évek egyik legjelentősebb politikusa távozott, hanem egy kiváló író, műfordító, igazi popkulturális ikon is. Göncz Árpád 1922-ben született Budapesten. Kitűnő érettségi után 1944-ben jogi diplomát szerzett, majd a második világháború végén katonai szolgálatot is teljesített. 1956-ban aktívan részt vett a forradalomban, 1958-ban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték – 1963-ban amnesztiával szabadult. A hatvanas évektől kezdve szakfordítóként majd műfordítóként tevékenykedett, de regényeket és színműveket is írt. Irodalmi munkásságának csúcsa talán Tolkien „A Gyűrűk Ura” című könyvének magyar fordítása – egész pontosan annak befejezése, hiszen a regényt eredetileg Réz Ádám kezdte el lefordítani.

1988-tól újra fontos szerepet töltött be a politikában, részt vett a rendszerváltás előkészületeiben, majd 1990.augusztus 3-án megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Pozícióját két cikluson keresztül, összesen 10 évig tartotta meg, ez idő alatt gyakorlatilag folyamatosan ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa. Köszönhető ez rendkívüli lazaságának, nyitott és barátságos természetének, kedvességének.

Hat unokája és három dédunokája van. Göncz Árpádot életének 94. évében érte a halál.
 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

A teljes tartalomért Klikk ide…

​Alsóneműs, összefirkált lányt találtunk a Váci utcában!

Fiorella – 139. rész