in

Egy múzeum, ahol kiállításuk előtt megetetik az állattetemeket a férgekkel

Van Amerikában egy múzeum, ami a halálra specializálódott. Halott állatokat konzerválnak a jövő számára, a legkülönlegesebb azonban mégsem ez, hanem a módszer, ahogyan ezt teszik. Van Berkeleyben egy múzeum, ahol halott állatok eredeti csontvázait állítják ki. Igen ám, de a dolog nem ilyen egyszerű, mert amíg eddig eljutnak, egészen elképesztő dolgokat művelnek.

Tulajdonképpen reprodukálják azt, ami a természetben történik egy halott test bomlásakor. Húsevő bogarakat és férgeket használnak a hús eltávolításához. A különbség annyi, hogy időben belenyúlnak a folyamatba, így ki tudják állítani az épségben maradt csontvázat.

A folyamat közben azonban résen kell lenniük, mert nehéz a bogarakat kordában tartani. Kikelésük után ugyanis napokon belül csontig rágják a tetemet, és egyre csak szaporodnak és szaporodnak, számolatlanul hagyva a lárvákat maguk után.

Ezt az eljárást egyébként már 1924-től alkalmazzák, évente több ezer tetemen. A bogarak egy-két nap alatt végeznek a kisebb testű állatokkal, egy szarvas lebontása pedig körülbelül egy hétig tart.

A folyamatról most készült egy részletes, és mindent hatásosan bemutató videó. Egy jó tanács: evés előtt és után közvetlenül ne nézzék meg!
 

További érdekes cikkekért lájkolja az RTL blogját, a Villanyleót a Facebookon!

 

 

A teljes tartalomért Klikk ide…

Rohamtempóban épül az úszóaréna

Klein Dávidnak sikerült!