Jöjjön Dsida Jenő: Leselkedő magány verse.
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan árnyak útján.
Mogorva lesz, üres és értelmetlen
a hóbaguggolt kis fagyos faház.
Tárva felejted az ajtót.
Küntről beszitál, borzongat a köd
s az esti szél bezúg, besír
a végtelen fjordok felől.
Egy elfelejtett képedet
felakasztom a deszkafalra,
örökmécsest gyújtok elébe…
És csöndesen a küszöbre ülök.
The post Dsida Jenő: Leselkedő magány appeared first on Meglepetesvers.hu.
Tovább: Dsida Jenő: Leselkedő magány
Még több vers meglepetesvers.hu
