in

Domi Magyarország új Konyhafőnöke!

Mózes és Domi leküzdött minden akadályt, ami eléjük került, és megoldottak minden feladatot, amit kaptak. Ám csak egy győzhetett! A Konyhafőnök cím, a 10 millió forint és az álommunka végül Domié lett egy elképesztően izgalas finálé után.

„Bebizonyítottátok, hogy van értelme annak, ha az ember küzd az álmaiért!”

Mondta a finalistáknak Zé, aki igazi harcosokhoz hasonlította őket mielőtt nekiláttak volna a főzésnek.

Domi és Mózes feladata egy háromfogásos menü elkészítése volt, ami nagy kihívás lett volna számukra segítség nélkül. A segítség viszont ott rejtőzött már az ajtó mögött, négy ember személyében:

Az előző széria döntősei közül választhatták ki a finalisták a csapatukat. Domi Nuray Attilát és Tóth Marcit, míg Mózes Wossala Rozinát és Gönczi Attilát választotta.

Mindkét finalistának átgondoltan kellett kiosztania a feladatokat, hiszen mindössze két és fél órájuk volt arra, hogy elkészítsenek egy általuk összeállított háromfogásos menüt. Mózesnek azonban még arra is maradt energiája hogy Rozinát faggassa a tavalyi tapasztalatairól.

A csapatok végül elkészültek a menüvel, annak ellenére, hogy volt miért izgulniuk még a tálalás során is. Hogy mit főzött a két finalista, azt ide kattintva nézheted meg.

A zsűri végül nem csak az ételeket értékelte, hanem a két döntős egész évados teljesítményét is felelevenítette. Aztán viszont rá kellett írniuk egy nevet a fődíjra:

„Az igazi nagy csatákban mindkét fél hőssé válik. Sőt, egymásra is hősként tekintenek! Szerintem ma ti is hőssé váltatok egymás előtt, mint ahogy hősök vagytok nagyon sok ember szemében. Mindketten elszántan küzdöttetek az utolsó pillanatig. Elszántan, szenvedéllyel, élvezettel. Jó volt látni benneteket!”

Ezek már Fördős Zé szavai voltak, mielőtt kimondta a nevet, aki Magyarország új Konyhafőnöke lett:

Domié lett tehát a Konyhafőnök cím, a 10 millió forint és az állommunka Magyarország egyik legjobb éttermében (

Ha te is megmutatnád, mire vagy képes, és harcba szállnál a Konyhafőnök címért, akkor ne habozz, jelentkezz itt a harmadik évadra! Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/akonyhafonok2015/domi-magyarorszag-uj-konyhafonoke

A Konyhafőnök: megvan a nyertes!

Mit gondolt a zsűri a finalisták ételeiről?