in

Domi és Mózes a fináléban!

Könnyek és kőkemény küzdelem a finálé előtti utolsó versenynapon! Ráadásul Kiss Kálmán is meglátogatta a Konyhafőnök versenyzőit.

Egy több hetes kőkemény küzdelem végén négyen maradtak talpon: Eszter, Domi, Mózes és Titusz. Közülök két versenyző juthatott tovább a holnapi fináléba, hogy megküzdhessen egymással a tízmillió forintos díjért, az álommunkáért és persze magáért a Konyhafőnök címért. Hogy kik lettek azok, az két kemény feladat után dőlt el a mai versenynapon.

Mielőtt a döntősök belekezdhettek volna az első feladatba, érkezett hozzájuk egy különleges vendég, akit mindenki nagyon jól ismert. Kiss Kálmán egy paprikás csirkét készített galuskával és uborkasalátával. Számos csavar volt viszont az elkészítésben…

A második feladatban kiderült, hogy az elmúlt időszakban mit tanultak a döntősök. Minden ötlet, technika amit eddig láttak, próbáltak és használtak, arra most szükségük volt. A versenyzőknek háromféle káposztás tésztát kellett készíteniük.

A nap legjobbja végül Domi lett, aki könnyek közt ment fel a galériára, miután megtudta, hogy nem kell párbajoznia:

„Akinek ajánlanám ezt a döntőbe jutást, az édesapám, aki 15 éve halt meg. Ő imádott főzni, és tudom azt, hogy ő most elképesztően büszke lenne rám.”

Eszterre, Mózesre és Tituszra várt viszont még egy hatalmas küzdelem.

Párbajnak még sosem volt ekkora tétje!

Végül Mózes mehetett fel a galériára Domi mellé:

Visszanéznéd a teljes adást? Tedd meg Most!

Ha te is megmutatnád, mire vagy képes, és harcba szállnál a Konyhafőnök címért, akkor ne habozz, jelentkezz itt a harmadik évadra! Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/akonyhafonok2015/domi-es-mozes-a-finaleban

Kitoloncolhatják az országból a magyar popsztár családját

Jóban Rosszban – 2608. epizód – 2. rész