in

„Csak fognám a kezét, csak fognám… és kész!”

Ezt mondta Horváth József, a dunaújvárosi családapa, amikor arról faggatta Lilu: hogyan képzeli el a találkozást a több mint 50 éve nem látott kishúgával. Hát, a találkozás percei még ennél a „megálmodott” képnél is szívszorítóbbak voltak! Józsefnek szinte semmilyen emléke nem volt a nála másfél évvel fiatalabb kishúgáról, mégis úgy nőtt fel, hogy szinte kézzelfogható hiányként élte meg Anna távollétét. 

Annának született, de mivel örökbe adták, új nevet kapott, és pár éves kora óta Dudás Katalinként éli az életét. Bécsben találtuk meg őt. 

A forgatásainknak általában több csúcspontja is van: az egyik közülük az, amikor a keresővel közöljük a hírt, hogy sikerrel jártunk-e, megtaláltuk-e a hozzátartozóját.

Azt gyorsan, pár történet forgatása után megtapasztaltuk, hogy ilyenkor heves érzelemkitörésekre számíthatunk – így történt most is. És a stáb – háttérben, visszafojtott levegővel – most is együtt örült a keresővel.  Számunka is csodálatos percek ezek!

 

József és Katalin azóta többször is találkoztak már! Katalin, amikor csak teheti, hazajön Bécsből és meglátogatja a bátyját, akinek létezéséről oly sokáig nem is tudott.  Megismerkedett József családjával: a kedves, férjét mindenben támogató Angyalkával és annak 22 éves nagyfiával, Gyuszival, akit József saját gyermekeként nevel és szeret; illetve Angyalka és József közös gyermekével, Krisztoferrel. 


Keresőnk, József és élettársa, Angyalka.

Sokat beszélgetnek, mindenféléről, a múltról is persze, de a jövőről is.  Mert a két testvérnek – ha már a múltja nem lehetett közös – a jövője még mindig az lehet!
 

A nagy találkozást és a teljes epizódot megtekintheti az RTL Most-on!

A teljes tartalomért Klikk ide…

Kárász Robi nem mond nemet a gyerekvállalásra

Ringo Starr 35 éve ugyanazt a nőt szereti – elárulta, mi a jó kapcsolat titka