in

Bor mámor szerelem 33. rész videa – nézd meg online

Újabb nagy sikerű romantikus sorozatot kínál hétköznap esténként a Duna. Január végétől a csatornán látható először hazánkban a Bor, mámor, szerelem (Búrlivé víno) című sorozat.

A hagyományos értékekre épült széria a romantika mellett erős drámai történeteket is kínál a közelmúlt közép-európai viszonyai között.

A szomszédos Szlovákia festői borvidékén játszódó széria két versengő bortermelő családról szól, akik gyűlölik egymást. A történet szerint Stanislav Rozner sikeres borászatot alapított, míg korábbi barátja és kollégája, Ivan Dolinsky anyagi gondokkal küzd, és úgy dönt, hogy eladja a borászatát. A családok történetében régi titok lappang:

Ivan meggyőződése, hogy Stanislav Rozner a család minden gondjának okozója. A két család közötti versengés és gyűlölet ellenére Martin, Rozner fia és Nina, Ivan lánya egymásba szeretnek. Szerelmük azonban erősebb, mint a leküzdhetetlennek látszó családi viszály, a sorozatos intrikák és bonyodalmak.

2024.03.07., Csütörtök 19:45 – 33. rész

Slávo elmondja Ivannak, hogy a saját pénzéből adott előleget Vrábliknak, amivel megmentette az idei szüretet. André jelenléte meggyőzi Ninát arról, hogy vele kéne mennie Franciaországba egy rövid időre. Peter elmondja Dásának, hogy nem Nina tehet a balesetéről, hanem ő. Dáša ezt nehezen fogadja el.

Sorozat ezen epizódja egyelőre nem érhető el a videa oldalán

Nézd meg – Bor mámor szerelem

The post Bor mámor szerelem 33. rész videa – nézd meg online appeared first on Ingyenes nyereményjátékok, lottószámok, vetélkedők egy helyen.

Bor mámor szerelem 24. rész videa – nézd meg online

Bor mámor szerelem 34. rész videa – nézd meg online