Bajor Lili életében először nem izgalommal teljes várakozással tekint a karácsony elé. Az egyetemista lány még nem igazán tudja elképzelni, hogyan telhet el egy karácsony az édesapja, Bajor Imre nélkül – írja a Kiskegyed.hu.
Az eltelt néhány hónap elég volt ahhoz, hogy enyhüljön valamelyest az édesapja elvesztése felett érzett fájdalom?
– Nem, még nem. Még mindig nagyon fáj. Világéletemben nagyon apás voltam. Imádtam. Most pedig fel kéne dolgozni azt, hogy nincs többé. Nem igazán megy. Szakember segítségét pedig nem szeretném igénybe venni, mert úgy érzem, hogy a gyászt egyedül kell átélnem, megélnem. Bár az édesanyámtól minden támogatást megkapok, azt hiszem, mégiscsak a testvérem, Marci az, akivel ezen igazán osztozni tudunk. Édesapánk halála után én kollégiumba mentem, és így nem tudtuk még átbeszélni az öcsémmel azokat a dolgokat, amelyek egyelőre csak gondolati szinten élnek bennünk. Most karácsonykor otthon leszek, és készülök arra, hogy a testvéremmel kibeszéljük magunkból ezeket. De azt egyelőre még elképzelni sem tudom, milyen lesz az, hogy már nem mehetünk az apukánkhoz karácsonykor. Életemben először a karácsony számomra nem az örömteli várakozást, hanem a félelmet, a szomorúságot jelenti. Igen, ez így van, mert még elképzelni sem tudom, hogyan gyulladhatnak ki egyáltalán a karácsonyfán a gyertyák apu nélkül.
Ezek szerint feledhetetlen, meghitt közös ünnepeik voltak.
– Nálunk a karácsony mindig olyan volt, mint a mesében. Az igazi, mesebeli ünnepek azok voltak, amikor még velünk lehettek a nagyszüleink. Még most is érzem a nagyi karácsonyi menüjének az illatát. Ezek amolyan igazi, szeretettel teli, csodálatos ünnepek voltak. Már felnőttünk, édesapám mégis ragaszkodott ahhoz, hogy mi nem díszíthetünk karácsonyfát, hanem a feleségével ők díszítették ezt fel nekünk. Minden évben más volt, de mindig gyönyörű. Ildikónak nagyon jó az ízlése, így alig vártuk, hogy láthassuk, milyen lesz a fa. Apukánk egy valamihez mindig nagyon ragaszkodott: mivel a testvéremmel két tannyelvű iskolába jártunk, minden évben el kellett énekelnünk egy angol és egy magyar karácsonyi dalt. Az ajándékozás csak ezután következhetett. Emlékszem, az utolsó karácsonykor egy aranyláncot kaptam tőle ajándékba. Bár mindig velem volt ez a lánc, mégsem tettem fel a nyakamba. Csak a temetésén… Most sincs rajtam. Egyszerűen még nagyon-nagyon fájna hordanom.
Sejtették, hogy az az utolsó közös karácsonyuk?
– Nem! Azt a karácsonyt már lenn töltöttük Fülén. Mi mindannyian nagyon hittünk apa gyógyulásában! Nem csak hogy reménykedtünk, hanem szinte biztosak voltunk abban, hogy ő meg fog gyógyulni. De ez nem csak karácsonykor volt így, hanem végig azokban a hónapokban, amíg harcolt a betegséggel. Amikor utoljára találkoztam vele, akkor is mindketten hittünk abban, hogy győztesen kerül ki ebből a csatából. Hogy ez nem így történt, az számomra még mindig egy fájó kérdőjel. Nem értem, hogy miért kellett ennek így történnie, és nem értem, mikor fordult meg ez a dolog. Mivel lélekben egyáltalán nem voltam az elvesztésére felkészülve, és azt sem tudom, hol volt a végzetes fordulópont, ezért nem tudom elfogadni, feldolgozni a halálát. Még mindig keresem a választ a kérdésemre: ha mindenki hitt a gyógyulásában, miért kellett ennek így történnie?
Az interjú folytatását olvasd el a Kiskegyed.hu-n!
The post Bajor Imre lánya: “Nálunk a karácsony mindig olyan volt, mint a mesében” appeared first on Karácsony 2014, ajándékok, advent, karácsonyi receptek.
Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.karacsonyitipp.com/bajor-imre-lanya-nalunk-karacsony-mindig-olyan-volt-mint-meseben/
