in

Az igazság pillanata: így alakultak az X-szavazatok

Jöjjön a nagy leleplezés! Az élő show-kon ugyanis soha nem derült ki a továbbjutás sorrendje, most megmutatjuk, mennyire volt biztos Andi sikere, és volt- …

Dráma a színpadon és a színfalak mögött is – az X-Faktorban már megszokhattuk, hogy nincs hiány megdöbbentő pillanatokban. Hulljon most le a lepel arról, ami nézők millióit hozott lázba – a Fókusz most megmutatja Önöknek, hogy a finalisták közül, ki-hogyan teljesített a verseny alatt.

Szinte senki nem hitte el, amikor kiderült, hogy hogy a nézők döntése alapján Nagy Ricsi lett az idei évad negyedik helyezettje. Pedig az első két adást magabiztosan megnyerte, később pedig végig Andival küzdött az első helyért. A 9. adásban azonban Ricsi a harmadik helyre csúszott vissza, szombati kiesésekor pedig a szavazatok 18,10%-át kapta meg.

Benji a legnagyobb hatást és a legnagyobb sikert az 5. élő show-ban érte el, amikor elénekelte a „Ha én rózsa volnék…” című Bródy János szerzeményt. Ez pedig az első helyre lendítette az addig harmadik, negyedik, sőt ötödik helyen álló fiút. Aztán két győztes párbaj után a fináléban találta magát, végül a harmadik lett, a szavazatok 21,41%-ával.

Tóth Andi amilyen magabiztosan robbant be a válogatón, olyan magabiztosan birtokolta az első helyet a 11 adás folyamán. Mindössze három olyan alkalom volt, amikor nem ő végzett az élen. Végül a vasárnapi Fináléban elsöprő győzelmet aratott, 63%-kal nyerte meg a versenyt, és ezzel ő lett az X-Faktor történetének legfiatalabb női győztese.

Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on! Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/fokusz/az-igazsag-pillanata-igy-alakultak-az-x-szavazatok

Ő lesz a következő 007-es?

Diplomáciai konfliktus Amerikával